Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Európa

2016. 03. 31.

Üzent az Iszlám Állam: ma Brüsszel, holnap akár Magyarország

2016. 03. 31.

Jövőbeli célpontjai között említette Magyarországot az Iszlám Állam.

A terrorszervezet már korábban azzal fenyegetőzött, hogy egyetlen európai város sincsen biztonságban. Most név szerint előbb Portugáliát és Magyarországot, majd Németországot említették.

A brüsszeli terrortámadások csak a kezdetét jelentik az Iszlám Állam európai hadjáratának – írja a Washington Times az al-Wafa iszlamista médiaszervezete által kiadott írások alapján. A terroristák többek közt olyan képeket tettek közzé, melyen a berlini kancellári hivatal lángokban áll, illetve egy terrorista áll a kölni Bonn repülőtere előtt, melyből füst szállingózik, a kép alján azzal a felirattal, hogy: „Te is meg tudod tenni azt, amit testvéreid meg tudtak tenni Belgiumban.” Németországban mindezek ellenére nem fokozzák a feszültséget. Ellenben a nemzetközi brüsszeli repülőtér továbbra is zárva tart.

“Ma Brüsszelre és repterére sújtottunk le, holnap akár Portugália vagy Magyarország is sorra kerülhet” – áll a cikkben.

Arra is figyelmeztetnek, hogy nem fognak válogatni, ha támadásra kerül sor: a brüsszeli és párizsi merényletekhez hasonlóan bombákkal, robbanóövekkel és fegyverekkel fognak lecsapni a lakosságra, melynek egy tagja sincsen biztonságban.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyar lakosság kétharmada valószínűnek tartja, hogy Magyarország terror merénylet célpontja lesz.

Most, hogy a magát Iszlám Államnak hívó terrorszervezet területeket veszített Szíriában is és Irakban is, európai merényletekkel akarja bizonyítani erejét. Erről is beszélt Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Hozzátette, hogy a több tízmillió embert kitevő európai muszlim közösségek nem terroristákból állnak. Viszont van sok olyan befolyásolható fiatal, akik elindulnak a bűnözés útján, és csak a börtönben radikalizálódnak. Kaiser Ferenc egyetemi docens szerint az Európában terrort elkövetők legnagyobb része nem is ismeri az iszlámot.

Orientalista.hu – Syriana

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑