Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2015. 07. 23.

Váratlan fordulat: London kiállna Assad mellett

2015. 07. 23.

Pálfordulás történt a brit külpolitikában miután a monarchia külügyminisztere bejelentette elállnak Assad megbuktatása mellől.

Philip Hammond brit külügyminiszter

Philip Hammond a Konzervatív Párt brit külügyminisztere londoni parlament külügyi bizottságának ülésén közölte, hogy az Egyesült Királyság továbbra is kiáll a politikai változásokért Szíriában, viszont már nem kívánja eltávolítani Bashar Al-Assad elnököt a hatalomból. – írta az alalam.ir

Hammond szerint nagy hiba lenne a a nyugati hatalmak még egyszer elkövetnék azt a hibát amit Irakban egyszer már megtettek azzal, hogy 2003-ban erőszakkal eltávolították az erős központi kormányzatot vagyis a Szaddam rendszert, helyette viszont nem tudtak egy stabil rendszert kiépíteni.

Hammond attól tart, hogyha hasonló váltás történne Szíriában, akkor még több teret kapnának a terrorszervezetek a térségben ami már fokozottan veszélyezettné Európa biztonságát.

A brit külügyminiszter szerint Assad kormányzása alatt kellene egy olyan politikai megoldást találni ami egy átmeneti időszak után, egy demokratikusabb rendszerbe vinné át az országot.

Hammond hozzátette, hogy ma a legfontosabb  ügy a terrorizmus elleni harc, amiben Iránt látja a legjobb partnernek a térségben, főleg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben.

Orientalista.hu – Sinoda

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑