Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2016. 06. 10.

Videó: Háromezer éves asszír templomot robbantottak fel

2016. 06. 10.

Háromezer éves asszír templomot robbantott fel az észak-iraki Kalhu romvárosában az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet egy általa csütörtökön közzétett videó tanúsága szerint.

Az ENSZ szerdán megerősítette, hogy a romvárosról készült műholdas felvételeken kiterjedt pusztítás látható Nabú, a babiloni bölcsesség istene templomának főbejáratánál.

Kalhu az időszámítás előtti XIII. században virágzó asszír város volt, amelyet később az arabok Nimrudra kereszteltek át. Romjai 30 kilométerre délre fekszenek a mai Moszultól, amely 2014 júniusa óta az IÁ ellenőrzése alatt áll.

A videofelvételből nem derült ki, mikor készült, és az eredetisége sem erősíthető meg független forrásból.

Buldózerrel is pusztítanak

A videón emellett az is látható, hogy a dzsihadisták buldózerrel pusztítják el az úgynevezett Nergal-kaput, amely az ókori Ninive történelmi városfalának része volt a mai Moszulban.

A felvételen egy szakállas férfi arról beszél: a pusztítás a bálványimádást hivatott megakadályozni. A szélsőségesek minden olyan ábrázolást bálványimádásnak tekintenek, amely az iszlám előtti időkből származik, s az általuk képviselt radikális szunnita iszlámon kívül minden vallást eretnekségnek tekintenek.

Amellett, hogy Észak-Irakban római és asszír kori műemlékeket pusztítottak el, a szomszédos Szíria Palmüra nevű romvárosában is ősi templomokat és épületeket robbantottak fel a szélsőségesek. Ugyanakkor feltételezik, hogy a terrorszervezet műkincsek eladásából is finanszírozza tevékenységét.

Az iraki hadsereg Ramádi év eleji visszafoglalása után jelenleg Fallúdzsa felszabadításáért küzd, és szeretné minél előbb Moszult is visszahódítani a terrorszervezettől.

Régészek szerint az IÁ az előző két évben felbecsülhetetlen értékű műemlékeket pusztított el sokszor az UNESCO-világörökség részét képező történelmi helyszíneken.

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑