Cadmus fordítás Cadmus
Lapszemle

2016. 02. 20.

Visszafelé sült el Izrael fegyvere

2016. 02. 20.

Zero Days (Nulladik napok) címmel a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be tegnap Alex Gibney dokumentumfilmjét, amely az iráni atomerőművek elleni izraeli szoftvertámadás hátterét tárja föl.

Az amerikai filmes nem először merészkedik rázós terepre. Korábbi alkotásaiban egyebek mellett a lehallgatási botránnyal, a szcientológiával, a katolikus egyház gyermekmolesztálási ügyeivel és a kerékpáros Lance Armstrong doppingügyével is foglalkozott. 2007-ben a CIA kihallgatási technikáiról szóló Taxi to the Dark Side (Taxi a sötét oldalra) című filmjével elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat.

Legújabb munkájában a Stuxnet nevű számítógépes vírus nyomába ered, amellyel Izrael igyekezett megbénítani az iráni atomprogramot. Az akció azonban kudarcot vallott – hangzik el a filmben, mivel az izraeli különleges egységek elhamarkodottan cselekedtek, így a vírus fejlesztésére fordított több százmillió dollár ment a kukába.

Olimpiai játékok fedőnév alatt

A Stuxnet vírust Izrael az Egyesült Államokkal közösen alkotta meg azzal a céllal, hogy megfertőzzék a legjobban őrzött iráni urándúsítók számítógépes rendszerét anélkül, hogy nyomot hagynának. Sőt, ahogy a filmben elhangzik, a program a perzsa állam teljes számítógépes hálózatát elpusztította volna. A művelet az Olympic Games (Olimpiai játékok) nevet kapta.

A csodafegyver azonban visszafelé sült el, mivel Izrael meggondolatlanul cselekedett – állítják Gibney forrásai. A zsidó állam szakemberei ugyanis megváltoztatták a vírus kódját, amely kijutott az atomerőműből, és így felfedte magát. Irán ennek köszönhetően – orosz és belorusz szakemberek segítségével – hatástalanította a fenyegetést, és még a vírus kódját is sikerült megszereznie.

A Zero Days anonim forrásai szerint a művelet egy darabig a tervek szerint haladt, a vírus közel ezer urándúsító centrifugát tett tönkre, és nem hagyott nyomot maga után. Ám az izraeli fél agresszívebb támadást szeretett volna, ezért változtatta meg a vírus kódját, így a károkozó irányíthatatlan terjedésnek indult, és végül leleplezte magát.

A kontrollálatlan politikai hatalomról

A filmben mások mellett a CIA és az NSA egykori főnöke, Michael Hayden tábornok is megszólal. Elmondása szerint a hadművelet tervezése George W. Bush elnöksége idején, 2006-ban indult. Az Egyesült Államok első embere felettébb elégedett volt az eredményekkel, ezért egyre nagyobb összeget fordítottak a támadó jellegű számítógépes vírusok fejlesztésére.

Ám az amerikaiak egy idő után félni kezdtek attól, hogy egy izraeli támadás Irán ellen őket is háborúba rántaná. A Busht követő Barack Obama elnök éppen ezért csökkentette az Irán elleni kibertámadásokat, így igyekezett időt nyerni, hogy még egy esetleges háború előtt tárgyalóasztalhoz kényszerítsék a perzsa államot – mondta el Gibney-nek Hayden tábornok.

A Zero Days – amely a filmfesztivál honlapjának jellemzése szerint „figyelmeztető mese a szabadjára engedett technológiáról és a kontrollálatlan politikai hatalomról” – versenybe indul az Aranymedve díjért.

Magyar Nemzet Online

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑