Történelem

2019. 08. 05.

29 évvel ezelőtt kezdődött Kuvait megszállása és az első Öböl háború

1990 augusztus 2-án kezdődött el Kuvait iraki csapatok által történő megszállása, mely egyben az első Öböl háború kezdetét is jelentette.

A szomszédos Kuvaittal való hosszas viták és konfliktusok miatt Szaddam Husszein iraki elnök úgy döntött, hogy megtámadja a szomszédos Kuvaitot. Az iraki csapatok gyorsan, pár nap leforgása alatt megszállták az országot és átvették annak olaj lelőhelyeit.

Az ENSZ és több nyugati ország is a támadás első napjától kezdve felszólította Irakot a művelet befejezésére és a Kuvaitból történő kivonulásra. Szaddam Husszein azonban az 1980 és 1988 között zajló iraki-iráni háborúban az Egyesült Államok Irakot támogatta, ezért az iraki vezetők meg voltak győződve arról, hogy az amerikaiak nem avatkoznak bele a konfliktusba.

Az iraki hadsereg civileket elleni atrocitásai miatt azonban az Egyesült Államok vezetésével 35 országból álló nemzetközi katonai koalíció jött létre Kuvait felszabadítása céljából. Az erre az alkalomra tervezett Sivatagi Vihar hadművelet 1991 január 17-én kezdődött és február 28-án ért véget.

A művelet során a nemzetközi katonai koalíció felszabadította Kuvaitot és kiűzte az iraki csapatokat az országból. A művelet célja azonban Kuvait felszabadítása és Szaúd Arábia iraki fenyegetés alatt lévő olajmezőinek a biztosítása volt, ezért Irak területére már nem hatoltak be a koalíció csapatai.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Arabi TV)

, , , , , , ,




Back to Top ↑