A CIA volt vezetője Obamát hibáztatja az Iszlám Állam megalakulásáért
2014. 10. 17.
Csődöt mondom Obama terrorizmus elleni harca
Az Iszlám Állam elleni harc első lépéseként csődöt mondott légitámadások után Barack Obama elnök és közel 20 ország fegyveres erőinek vezetősége Washingtonban találkoznak, hogy megvitassák a következő lépéseket.
Szeptember óta először kerül sor a dzsihádisták elleni koalíció ilyen széleskörű találkozójára. A találkozót nyugodtan nevezhetjük válságstáb felállításának hiszen USA politikája csődött mondott a terrorizmus elleni harc során.
Korábban Leon Panetta a CIA egykori vezetője, volt amerikai védelmi miniszter mondta, hogy az Iszlám Állam fegyveresei nem értek voltak el nagy sikereket, ha Barack Obama követte volna tanácsát, és hagyott volna Irakban kis létszámú amerikai kontingenst.
orinetalista.hu Oroszország Hangja nyomán