Szíria

2015. 03. 02.

A Dél Felszabadítása Hadművelet folytatódik



 A nehéz időjárási körülmények miatt tartó hosszabb megállást követően a Szíriai Arab Hadsereg 9. Hadosztálya felszabadította Tal Kvarint Daraa tartomány északi részén és előrehaladt Kafr Nasszidzs területére.

Déli arcvonal (Asz-Szuwejda): A Hadsereg helyreállított az ellenőrzést Tal Madzsda felett

Csütörtökön az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) nevű terrorszervezet egy csoportja a jordánai határ felől beszivárgott Szíriába, ahol átvették egy viszonylag védtelen Tal Madzsda nevű domb ellenőrzését Asz-Szuwejda tartomány dél-keleti sarkában.

Tal Madzsda elfoglalását követően azonnal a Nemzetvédelmi Milícia (NDF) kontingense a közeli Al-Malah faluból rajtaütött az ISIS terroristákon; ezután kemény összecsapás tört ki a két fél között péntek reggel.

Végül majdnem 24 órás megállás nélküli tűzharc után a nemzetvédelmisek képesek voltak visszafoglalni a Tal Madzsda dombot megölve 31 ISIS terroristát és megsemmisíteni 3 járművet, amelyek 23 milliméteres űrméretű nehéz géppuskákkal voltak felfegyverezve.

Egy katonai forrás szerint az ISIS terrorszervezetnek elsődleges ismeretei lehetnek a ritkán lakott keleti területek gyengébb védelméről az általuk Asz-Szuwejda és Homsz tartományok vidéki körzetei fölé beküldött több pilóta nélküli felderítő eszköznek (drónoknak) köszönhetően.

Ezenkívül csütörtökön a Szíriai Arab Hadsereg együttműködve a Nemzetvédelmi Milícia és a Kataib Al-Baath (Baasz Zászlóaljak) harcosaival nagy mennyiségű fegyvert és lőszert kobozott el likvidált vahabita fegyveresektől Al-Ladzsatban.

A Szíriai Arab Hadsereg visszafoglalt három várost Daraa tartományban a vahabita megszállók uralma alól

A Szíriai Arab Hadsereg 9. Páncélos Hadosztálya és a Hezbollah önkéntesei biztosítottak három kiemelten fontos fekvésű várost Daraa tartományban az Al-Kaida terrorhálózat Szírián élősködő tagszervezete, a Dzsabhat Al-Nuszra terroristái ellenében majdnem két hétig tartó folyamatos kemény tűzharcot követően.

Az első körzet, amit a 9. Hadosztály elfoglalt Al-Habarijah volt; ez a város Damaszkusz tartomány határa közelében elsöprő erőszak helyszíne volt ezen a héten, amikor a Szíriai Arab Hadsereg alegységei kemény támadásokat hajtottak végre a Tal Kvarin irányába történő előretörés érdekében.

Az Al-Habarijahban elért sikerük eredményeként a 9. Hadosztály katonái előretörtek Tal Kvarin felé, ahol a Hezbollah önkéntesei már harcban álltak az Al-Nuszra Front és az FSA “1.dandár” nevű terrorszervezetek fegyvereseivel.

Két órával a beérkezésüket követően a 9. Hadosztály katonái és a Hezbollah harcosai eltörölték a vahabita fegyvereseket Tal Kvarinben és biztosították a térséget végezve 20-nál több ellenséges terroristával.

Azonnal Tal Kvarin elfoglalása után a 9. Hadosztály egy másik alegysége a Szíriai Arab Hadsereg ellenőrzése alatt állónak nyilvánította Szibsziba városát; ez a város az ostrom alatt álló Kafr Nisszadzstól közvetlenül északra fekszik.

Intenznív tűzharc borította el Al-Szultanijah városát, amikor a 9. Hadosztály egy kontingense együttműködve a Nemzetvédelmi Milícia (NDF) és a Palesztin Felszabadítási Hadsereg (PLA!) önkénteseivel tovább nyomult előre ebben a térségben Himrit közelében.

Déli arcvonal (Daraa): A Szíriai Arab Hadsereg Al-Szultanijahban van; Az Al-Nuszra Front helyi vezére likvidálva

A jelentések szerint az Al-Kaida terrorhálózat Szírián élősködő tagszervezetének, az Al-Nuszra Frontnak Daraa tartománybeli vezérét, Abu Umar Al-Mukhtar jordániai állampolgárt a Szíriai Arab Hadsereg 7. Gépesített Hadosztályának a katonái likvidálták Kafr Shamszban csütörtök reggel.

Al-Mukhtar halála egybeesik az összecsapások jelenlegi felerősödésével Dél-Szíriában; a Szíriai arab Hadsereg és a Hezbollah önkéntesei nagy kiterjedésű hadműveletet folytatnak Daraa, Al-Kunjetra és Szuwejda tartományok területén.

Valószínüleg a legjobb hír az volt a Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah műveleteiről, hogy a 9. Páncélos Hadosztály áttört Al-Szultanijah városánál, ahol nagy területek felett volt képes átvenni az ellenőrzést a Dzsabhat Al-Nuszra és a “Szabad Szír Hadsereg” (FSA) “1. dandár” nevű vahabita terrorszervezetek birtokából.

A Szíriai Arab Hadsereg 7. Gépesített Hadosztálya és 9. Páncélos Hadosztálya együttműködve a Nemzetvédelmi Milícia helyi osztagaival és Hezbollah önkénteseivel folytatták hadműveletüket Tal Al-Antar, Szimlin, Zimrin, Kafr Shamsz és Kafr Nisszadzs városokban; azonban ma még nem történt érdemi változás az arcvonalakon a heves összecsapások kezdetekor.

Daraa tartományban a Dzsabhat Al-Nuszra fegyveresei megtámadtak egy ellenőrző pontot, ami a Szíriai Arab Hadsereg 5. Hadosztályához tartozik az Al-Nahtat és az Al-Hirak közötti útszakaszon; de a támadók nem tudták elfoglalni az ellenőrző pontot a védő katonák erőteljes ellenállása miatt. Egy katonai forrásunk szerint az incidensben az 5. Hadosztály 3 katonája halt hősi halált és a Dzsabhat Al-Nuszra 6 fegyverese halt meg.

A Dzsabhat Al-Nuszra és az FSA terrorszervezetek fegyveresei ezenkívül megtámadták az 5. Hadosztály állásait Dilli, Al-Dzsiza és Inkhill városoknál, a támadások során a vahabiták nem foglaltak el területeket és visszaverték őket. Céljuk az lehetett, hogy elvonják a Hadsereg erőit a déli offenzívától és ellenőrzést szerezzenek a Daraa várost Damaszkusszal összekötő főút felett.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg – (Forrás: almasdarnews.com)

Címkék: , , , , , , , ,






Back to Top ↑