Ázsia

2017. 10. 23.

A fegyverembargó ellenére Izrael fegyvereket adott el Mianmarnak



Izrael fejlett technológiájú fegyvereket adott el Mianmarnak (korábban Burma) a rohingja muzulmán kisebbség elleni etnikai tisztogató kampány idején egy korábban megkötött üzlet alapján – jelentette a Háárec című izraeli újság hétfőn.

Egyebek között izraeli gyártmányú, lőállásokkal felszerelt haditengerészeti járőrhajók cseréltek gazdát a nagyszabású fegyverüzletben. A mianmari haditengerészet a Facebook-oldalán is üdvözölte áprilisban az izraeli hadihajók megérkezését, miközben – mutat rá a Háárec – ekkor már háborús bűnökkel vádolták az ázsiai ország hadseregét.

Az izraeli légi ipar (Israel Aerospace Industries, IAI) Ramta nevű részlege állítja elő a Super Dvora márkájú, Mianmarnak eladott járőrhajókat, amelyből még legalább kettőt át fognak adni a korábban megkötött megállapodás alapján. Bizonyos jelentések szerint ezeket már Mianmarban építik fel izraeli segítséggel, de az IAI nem volt hajlandó nyilatkozni az alkuról.

A lap szerint több tízmillió dolláros (több száz millió forintos) fegyverüzletről született megállapodás, miután a mianmari haditengerészet parancsnoka tavaly Izraelbe látogatott.

Izrael az ázsiai országot sújtó amerikai és európai uniós fegyvereladási megszorítások ellenére ütötte nyélbe az üzletet, és a múlt hónapban nem volt hajlandó kijelenteni, hogy az etnikai tisztogatás nyomán megszünteti a fegyverek értékesítését Mianmarnak.

Két évvel ezelőtt Izraelbe látogatott a mianmari vezérkari főnök, és találkozott az izraeli hadsereg vezetőivel, majd bejelentette a Super Dvora hajók megvásárlását. Vizitjén megtekintett egy légi támaszpontot, valamint a gázai divíziót is. Fél évvel később az izraeli hadsereg fegyverüzleteiért felelős főtisztje tett viszontlátogatást az egykori Burmában.

A múltban már adott el Izrael rakétákat és ágyúkat Mianmarnak, és hírszerzési együttműködési megállapodást is aláírt vele. Egy izraeli vállalat a honlapján korábban azt jelezte, hogy részt vett mianmari katonai erők kiképzésében.

A rohingja muzulmán kisebbség elleni katonai fellépés a buddhista többségű Mianmarban már tavaly november óta foglalkoztatja a nemzetközi közvéleményt. Az egyre erőszakosabb etnikai üldözés miatt augusztus óta több mint félmillió rohingja menekült a szomszédos Bangladesbe. Sokan közülük gyakori nemi erőszakkal és gyilkosságokkal vádolták meg Mianmar hadseregét.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑