Publicisztika

2019. 10. 23.

A háborút vesztette Nyugat bosszút áll a nyertes Assad elnökön

Bármit is mondjanak az elfojtott érzelmekről, tudni kell, hogy az érzelmeket nem lehet örökké elnyomni és titkolni. Az érzelmek előbb-utóbb utat találnak, hogy felszínre törjenek a lélek mély repedéseiből, felkapaszkodva egy-egy szó, vers, hirtelen mondat vagy írás ágába kapaszkodva. Az érzelmek, melyek a vesztes emberből bontakoznak ki, nem csak, hogy magukban durvák, hanem ötvöződnek a sors iránti dühből adódó igazság iránti gyűlölettel is. Erre talán az egyik legjobb példa napjainkban a nyugati újságok cikkei, amikor Szíriáról és Assad elnökről írnak.

Ezek az írások nem mások mint a haragnak, a csalódásnak és kétségbeesésnek a kifejeződései. Az írók szinte hangosan szidják a sorsot trágár szavakat használva – a sors, aki engedte, hogy mind veszítsenek Assad elnökkel szemben. Ők ma egyenesen a Jó Istent hibáztatják, amiért Ő úgy döntött, hogy nem segít a nyugaton, sem pedig az Isis keresztapján, Erdogánon.

Ha látni szeretnétek, hogy mit jelent a kudarc és a kétségbeesés szó jelentése, akkor olvassátok el, hogy mit írnak ma a Szíriát megdöntő tervekről! Ha netán bármelyik fizetett író fejére tennétek a kezeteket, akkor éreznétek az izzadtság és magas vérnyomás mögött a hangos és gyors szív dobogást, amint arról számolnak be megtörten, hogy Assad nyerte meg a háborút és Idlib tartomány is előbb vagy utóbb az övé lesz, hiába a török kakaskodás, ami csak egyesíteni tudta a szíriai népet anélkül, hogy bármi mást elérne a gyűlölet és undor fokozáson kívül a NATO tagállam Törökország iránt, ami ennek a NATO-nak ma már minden bizonnyal a leggyengébb láncszeme.

Az igazság az, hogy számunkra ezeknek a kétségbeesett dühös cikkeknek az olvasása teljes mértékben örömet, boldogságot és kényelmet okoz. Lehet, hogy ezek a cikkek okozták a dühünket a háború első éveiben, de ma ugyanezek az írások állnak a boldogságunk és hazánk, népünk iránti büszkeség mögött. Örömet okoz, ahogyan gúnyolódhatunk ezeken az írásokon és miután olyan hosszú ideig szívünket szorító fájdalmas égető érzést váltottak ki belőlünk, ma békés kellemes hűvös érzéssel töltenek el. De leginkább akkor, amikor a szírek győzelmének a méretét próbálják kicsinyíteni olyan magyarázatokkal, hogy ez a győzelem üres és jelentéktelen, mert nem mindegy, hogy milyen áron érte el Assad (mintha ez a győzelem csak Assad győzelme lenne és nem a mi győzelmünk), majd elkezdik terelni a figyelmet a neo-Ottomán vesztes hadműveletre. Ők (a nyugati írók és munkáltatóik) ragaszkodnak ahhoz az elmélethez, hogy Assad üres kasszával fogja ünnepelni a saját győzelmét és ragaszkodnak ahhoz is, hogy nyertesként egyedül Assad elnököt mutassák be – aki saját magának nyerte meg a háborút a “szerencsétlen forradalmárok” ellen és nem a fél világ ellen. Ilyenkor mi gúnyos mosollyal nézzük, ahogyan ők szándékosan elfelejtik megjegyezni, hogy kik is voltak ezek a forradalmárok, akiket Erdogan és a mögötte álló NATO fegyverzett fel és próbált irányítani, míg mind el nem pusztult, és a maradék már inkább magukra jelent fenyegetést, mint ránk. Ők szándékosan megfeledkeznek arról, hogy nem Assad nyert, hanem a szíriai nép és a Szíriai Arab Hadsereg – aki pedig veszített, az az Al-Kaida, azokkal együtt, akik támogatták, fegyvert, még több fegyvert adtak nekik és a médiában tisztára mosták őket. Ők persze mindig ragaszkodni fognak ehhez a verzióhoz, vagyis ahhoz, hogy ez a háború egy kegyetlen diktátor háborúja volt a saját elnyomott népe ellen… Pedig ez a háború a fél-világ háborúja volt egy kis ország ellen, aki hangosan mondott nekik NEM-et.

Mi most már, ahányszor ilyet olvassuk, csak mosolyogni tudunk és mosolyogni is fogunk minden háború megnyerését kicsinyítő soron, amiben mától csak új kitüntetéseket látunk Assad elnök mellkasán. Ugyan úgy mi nagy gúnyos mosollyal nézünk minden olyan hírt vagy lapot, ami az ellenségeinkre kezd rászállni. A Nyugat,amit ma tényleg belát az, hogy ki nyerte meg a szíriai háborút és ki fogja Idlib tartományt elfoglalni az egész világ akarata ellenére. Még nem fogta fel, de hasonló képen a kurd területeket is, aki vissza fogja foglalni az nem Erdogan, hanem Szíria lesz. Persze senki sem várja azt, hogy a nyugat olyan kijelentést tegyen Szíriával kapcsolatosan, amiben az áll, hogy a nemzeti függetlenség minden árat megért – annak ellenére, hogy Anglia például az egész birodalmát elveszítette és összes széfjét kiürítette az Amerika iránti számla kiegyenlítése során – ami egészen a kilencvenes évek végéig tartott – a náci Németországgal való szembeszállásért. A győzelem hatalmas ára ellenére egy brit író sem merne olyat állítani, hogy ez a győzelem nem ért volna meg minden árat.

A nyugat szellem nincsen hozzá szokva ahhoz, hogy veszítsen. Ő egy nagyon beképzelt szellemiség, mert abban hisz, hogy a huszadik század legyőzhetetlen szuperhatalomnak nevezte ki őt. Az egyik legnehezebb dolog lesz majd a számára az, amikor el kell fogadnia, hogy egy viszonylag kicsi ország, mint Szíria, az összes nyugat által befektetett háborús tapasztalatot és energiát legyőzte. A Nyugat ugyanúgy új bűnbakokat fog találni és a saját vesztüket másokra fogja majd kenni. Ezek a bűnbakok ma mint Erdogan és a szaudi meg a katari uralkodó családok fel sem fogták, hogy hirtelen Szíria ellenállásának köszönhetően ők lettek az új áldozatok, miután vadásznak képzelték magukat (a katari volt külügyminiszter saját maga állította egy tv-s interjúban).

Számíthattok még arra, hogy sok ilyen jellegű szomorkás, tragikus és dühös íráson fogunk szórakozni. Olyan írásokon és elemzéseken, melyek meg akarják magyarázni nekünk, hogy milyen borzalmas dolgok várnak a szíriai népre a győzelme ellenére. Olyan borzalmak, amiket a vesztes nyugati szellem kíván nekünk, akikben ellenséget lát, mert a dicső tekintetét leromboltuk azzal, hogy megnyertük az ellenünk vívott háborút.

Döntéshozó urak ott nyugaton! Mi a szíriai nép állunk ma Assad elnökkel együtt az arab tavaszt kitervelő elmétek betört koponyája felett, és mi vagyunk azok is, akik bejelentik ma, hogy véget ért a ti zsarnok időtök.

Erdogánnak pedig üzenjük, hogy seregének száját vérrel fogjuk megtölteni, még ha az egész világ is támogatja a pufferzónáját. A konvojai ezentúl koporsókkal fognak visszatérni Törökországba a lopott búza és olaj helyett. Neki ígérjük, hogy több lesz a halottas konvoj, mint Törökországban a turista csoport, hasonlóan mint az izraeli és amerikai hadseregek halottas konvojai Libanonból meg Irakból. Változnak az idők és hiába oszt Erdogan a sajtótájékoztatókon selyem nyakkendőket a nyugati újságíróknak, az újságírók ezeket a véres ajándékokat már egyre ritkábban fogadják el és kérdezzétek meg bátran, hogy hány ajándék nyakkendőt találták az utolsó szír pufferzónával kapcsolatos török sajtótájékoztatón a szálloda szemétládáiban! Ez azt jelenti, hogy a világ a félrevezetések ellenére kezd undorodni az első számú ellenségünktől. Hiába minden ellenünk írt hazugság, az újságírók közül is kezdenek ébredezni, és aki nem tartozik ahhoz a lobbihoz, aki megrendelésre írja amit ír ellenünk, az velünk van és az ellenségünk ellen. Lassan a világ még gondolkodásra képes fele hálásan fogja nézni a háborúnkat ez ellen az ember és terrorista seregei ellen. A világ az összes nyugati félrevezetés ellenére kezdi nagyra értékelni a szírek és a hadseregük legendás feladatát. Lassan mindenki tisztán fogja látni, hogy minekünk köszönheti csak azt, hogy végeztünk a világtörténelem legnagyobb terrorista hordájával. Mi tapostuk el az Iszlám Államot – aminek még 30 évet jósolt meg Obama, hiába akarták neki a gazdái, mint Erdogan és mások, hogy a mi Földünkön, Levante földjén jöjjön létre, ide küldve a világ összes szélsőséges irányított iszlamista barmát. Mi tapostuk el és mi fogjuk Erdogant is kiűzni a földünkről és a történelem soraiból. Mondjanak és írjanak bármit is rólunk az ellenségeink, mi azon, amit ellenük írnak, csak nevetni fogunk és nem leszünk egyedül.”

Orientalista.hu – Naram Sarjoon írása, fordította: Cadmus, Siroi Isi

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑