Cadmus fordítás Cadmus
Keresztényüldözés

2019. 03. 19.

A keresztények kárára akarják megváltoztatni a demográfiai arányokat Ninivében

2019. 03. 19.

Egy száznyolcvan lakásos lakótelep építkezésébe kezdett a shabak etnikumhoz köthető szervezet a keresztények lakta Bartella város szélén. Az egyenként kétszáz négyzetméteres ingatlanokba iráni származású családokat fognak telepíteni, állítja a város polgármestere.

Jalal Boutros szerint az iráni támogatást élvező síita shabakok keresztény mezőgazdasági földeket sajátítottak ki, melyekre engedélyek nélkül kezdték meg a lakóházak felépítését – közölte a linga.org.

A helyiek attól tartanak, hogy az amúgy is agresszívan fellépő shabakok idővel többségbe kerülnek a keresztény városban, és az Iszlám Államhoz hasonlóan elüldözik az őslakos szír keresztényeket.

Mi az együttélés mellett vagyunk, de azért illő lett volna minket is megkérdezni, még mielőtt ide telepítenek idegen embereket, főleg úgy, hogy a mi földjeinkre építkeznek – mondta a keresztény város vezetője.

Bartella polgármestere szerint a perzsa származású shabakok Iránból telepítenek be síita családokat, hogy megváltoztassák a térség etnikai összetételét.

A betelepített családoknak hamis iraki iratokat szereznek, ezzel leheetőé téve, hogy az országban éljenek – meséli aggódva Jalal Boutros.

A cikk folytatását ITT olvashatják.

S4C.news – Kassab Adonis

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑