A kurd megszálló erők ellen tüntetnek Deir Ezzorban (képek, videó)
2019. 05. 12.
Több száz szíriai civil tartott demonstrációt a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd milícia ellen Al-Shheel városában Deir Ezzor keleti részén.
A tüntetést azután tartották, hogy az SDF 6 civilt gyilkolt meg a városban miután rajtaütöttek egy házon, melynek lakóiról azt feltételezték, hogy az Iszlám Állam terroristái, legalábbis annak egyik alvó sejtjéhez tartoznak.
.
A tüntetés azonban erőszakossá vált miután a kurd milicisták a tömegbe lőttek, melynek során egy civil életét vesztette. A tüntetők ezek után megtámadták az SDF által felállított ellenőrző pontokat a városban, majd pedig követelték, hogy a kurdok hagyják el a települést.
A rossz körülmények között és elektromos áram nélkül élő szíriai kisvárosok lakosai azzal is vádolják a kurd Szíriai Demokratikus Erőket, hogy csupán a Szíria északi részén elő kurdok számára kedveznek és csak számukra biztosítják az alapvető szolgáltatásokat.
Orientalista.hu – Al-Isfahani, Muraselon.com