Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Hírszerzés

2020. 01. 03.

A Moszad egyik központjaként működik amerikai nagykövetség Bagdadban

2020. 01. 03.

A 2003-as iraki megszállás kezdete után az Egyesült Államok megkezdte nagykövetségének kiépítését a bagdadi Zöld Zónában.

2009-ig a létesítményben 17 ezer alkalmazott dolgozott, mely létszámot 2009-ben 19 ezer főre emeltek.

Az épületben, mely a világ talán legnagyobb méretű amerikai nagykövetsége – hiszen területe akkora mint Vatikán államé – helyet kapott a CIA, a korábbi Blackwater zsoldos cég is.

A Moszadnak is helyett adott az amerikai nagykövetség , hiszen a Jerusalem Post írta korábban, hogy az amerikai és az izraeli hírszerzés együtt dolgozik Irakban és ehhez az együttműködéshez az amerikai nagykövetség épületét használják.

Helyi források szerint  az Egyesült Államok az épületet foglyok kínzására is használta, hiszen több korábban fogva tartott iraki állampolgár szerint az épület alatt cellákat alakítottak ki kihallgatások céljából.

A biztonsági okokból történt létszámcsökkentés miatt jelenleg 4000 fő dolgozik a követségen, mely inkább egy katonai erőd  és hírszerzési központ, mintsem egy diplomáciai képviselet.

Orientalista.hu-Al-Isfahani

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑