Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Iszlám világ

2018. 10. 10.

A Muszlim Világliga elnöke az Izraellel való együttműködést sürgeti

2018. 10. 10.

Abdul Karim Issa, a szaúdi irányítás alatt álló Muszlim Világliga (World Muslim League- WML) elnöke hivatalosan is az Izraellel való együttműködésre szólított fel, miután cionista zsidó szervezetek vezetőivel találkozott New Yorkban.

Az esetről a SANAA jemeni hírügynökség számolt be, mely szerint ez a kijelentés szembe megy azzal a politikával, mely 1948-óta az iszlám világot jellemezte. És mindezt felborították egy New Yorkban tartott cionista rendezvényen.

Abdul Karim Issa, aki a szaúdi koronaherceg Mohamed Bin Salman közeli barátja a következőt nyilatkozta a FOX News számára:

,,Egy béke konvojt kell küldenünk, mely képviseli mind a három ábrahámi vallást. Muszlimokból, keresztényekből és zsidókból állna, mely meglátogatná az összes szent helyet. Találkozniuk kell mindenkivel, hogy megtalálják a közös nevezőt, és termékenyt talajt kell biztosítani ahhoz, hogy lehetőséget találjanak a békére.,,

A kijelentés nem volt újdonság és nem rázta meg az iszlám világot, hiszen közismert, hogy már vannak előzményei a Szaúd Arábia és Izrael között lévő együttműködésnek. Izrael még katonai segítséget is felajánlott a szaúdi kormány számára a Jemen elleni agresszióhoz.

Szaúd Arábia, miközben ellenőrzése alatt tartja az iszlám szent városait, Mekkát és Medinát, ellenséges viszonyt ápol valamennyi anticionista mozgalommal az iszlám világban. Ide tartozik a Hezbollah, a Hamasz és maga az Iráni Iszlám Köztársaság.

A Muszlim Világligát Szaúd Arábia alapította 1962-ben, elsősorban azért, hogy azon keresztül terjessze a wahabista ideológiát az iszlám világban. A szervezet éppen éves gyűlését tartotta New Yorkban, melynek témája: ,,Kulturális kiegyezés az Egyesült Államok és a muszlim világ között.,, A gyűlésre meghívták Ronald Laudert, a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress- WJC) elnökét is. A WJC a világ legjelentősebb cionista szervezete, mely a cionista és Izrael-barát szervezeteket igazgatja és támogatja. Sokan úgy gondolják, hogy Abdul Karim Issa kijelentése cionista érdekeltségből történt.

Orientalista.hu – Al-Isfahani

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑