Keresztényüldözés

2019. 11. 02.

A népirtás megismétlésétől tartanak az észak-szíriai keresztények

Az iszlamista csoportok újbóli felbukkanása miatt a helyi keresztények az Iszlám Állam rémtetteinek megismétlésétől tartanak.

Az elmúlt hetek harcai miatt sok keresztény sérült meg vagy vesztette el életét. A török hadsereg oldalán harcoló iszlamista csoportok számos településen foglalta le a keresztények ingatlanjait.

A határ-menti Kamishli város lakói szenvedték el a legtöbb török rakétatámadást, az offenzíva első áldozatai is ebben a városban vesztették el életüket. Annak ellenére, hogy Szíriai Arab Hadsereg bevonult az észak-szíriai városokba a helyzet még mindig kilátástalannak látszik – számolt be a Linga.org

Rettegés és félelem vált úrrá Kamishli városban és az Al-Khabour folyó mentén élő keresztényeken

A török hadsereg és az iszlamista szövetségesei bármikor nekimehetnek a katonáinknak – mondta a helybéli keresztény.

Az egykoron virágzó keresztény közösség mára ötvenezer lélekszám alá csökkent. Az ENSZ jelentések szerint naponta több ezer ember lépi át az iraki-szír határt köztük sok keresztény család is van, akik a török hadsereg egy esetleges újabb offenzívája elől menekül el – írta a Rudaw.net.

Milad Korkis szír keresztény újságíró szerint félő, hogy a török hadsereg oldalán harcoló iszlamista csoportok hasonló módon fognak bánni a keresztényekkel, mint az Iszlám Állam. –közölte az iraki Istar Tv online keresztény hírportál.

Öt évvel ezelőtt az dzsihadista terrorszervezet lerohanta a Khabour folyó mentén lévő harminchárom keresztény asszír falut. A terroristák lerombolták a templomokat, felgyújtották a házakat, az embereket megölték vagy elüldözték otthonaikból. A keresztény haditudósító szerint az iszlamisták más más szervezet neve alatt követik el az újabb keresztény népirtásokat, ami a száz évvel ezelőtti oszmánok által végrehajtott Syfo népirtást mintázza le.

Orientalista.hu – Sinoda

Sharing is caring!

, , , , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑