2019. 04. 18.
A nyugati ember látszatokba kapaszkodó képmutatása…
2019. 04. 18.
Órák óta a párizsi Miasszonyunk Érseki Főtemplom elhamvadása folyik még a csapból is. Azt harsogják mindenfelől, hogy a nyugati kereszténység 850 éves szimbóluma pusztul most el, miközben elfelejtkeznek arról, hogy azt a bizonyos eredeti templomot, ami valóban szimbólum lehetne, szinte teljesen lerombolta a csőcselékből összeragadt senkiházi csürhe “nagy” francia forradalma… Ami most ég, az egy eredetei tervek szerint megalkotott 19. századi másolat, egy replika…
Nem emlékszem, hogy ekkora nagy felháborodás lett volna 2014-ben, mikor Moszul melett felrobbantották Irak legrégibb keresztény monostorát, az 1400 éves (nem csak 850, hanem 1400 éves!!!) Szent Illés-monostort.
Attól se csöpögött a média, sem a közösségi oldalak 2004-ben, hogy egy bizonyos progrom idején teljesen kiégett Prizren ortodox püspökének széktemploma (s vele együtt 5-6-700 éves templomok pusztultak el abban a bizonyos tartományban), ami semmivel nem volt fiatalabb, mint a forradalom után újjáépített Notre Dame… Ráadásul rangja ugyanaz volt: egy apostolutód trónszékének temploma…
Kínától, a Közel-Keleten és Észak-Afrikán át Nyugat-Európáig és Észak-Amerikáig százával zárják be és rombolják le a templomokat, vagy alakítják át őket kocsmává, hotellé, lakásokká, könyvtárakká, stb-stb… Az imáádságnak házait, az Istennek hajlékait meggyalázzák, messze elkerülik, semmire sem becsülik, s az nem baj, mert a felvilágosult, s ezzel együtt mérhetetlenül fel is fuvalkodott, de egyszersmind végtelenül elbutult jóléti embernek nem kell Isten, csak az élvezetek… Ha tele van a hasa, ha kielégül a “csunyája”, akkor a többi őt már ugyan nem érdekli…
De a párizsi Miasszonyunk Főtemplomot most mindenki nagyon, de nagyon sajnálja. Mert ez egyesek szerint a nyugat szimbóluma… És, ha jól átgondoljuk, tényleg az!!! Egy csoda hamvad el ma este a lángokban, s egy csoda hamvad el mostanság nyugaton is. A keresztény civilizáció egy messzemenően kiemelkedő dolog volt az emberiség történetében, de épp azon a nyugaton, ahol ez a kőtemplom is áll, ez a csodás nyugati civilizációs remekmű úgy hamvad el, amint Párizs főtemplomának tetőszerkezete… Csak, hát, a civilizációnk, erkölcsünk, értékrendünk elhamvadásán ugyanazok, akik a templomot most siratják, már nem sajnakoznak… A látszat, a külső máz még kell, de a lényeg már nem. Párizs főtemplomát sajnáljuk, mert szép és ragyogó volt mostanáig, de a lényeg, ami miatt az egykor felépült, vagyis az egyetlen és örök Isten dicsérete már a legtöbbeknek semmit nem jelent…
Igazi képmutató az európai ember…
Világos Miklós Árpád-házi Szent Margit Plébánia plébánosának facebook oldala