A Saría és az európai jogrendszer összeillesztésén dolgozik az Európa Tanács
2017. 09. 07.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi bizottságában már azon gondolkoznak, hogy hogyan tudnák összeegyeztetni a Saría-jogot az Emberi Jogok Európai Egyezményével.
Az Európa Tanács emberi jogi bizottságának keddi ülésén hazánkat Hollik István KDNP-s politikus képviselte, aki megdöbbenésének hangot adva posztolta ki közösségi oldalára a bizottság által tárgyalt jelentést, ami a Saría-jogrendszer és az európai jogrendszer összeillesztésének lehetőségeit vizsgálta.
Európát tényleg önmagától kell megvédeni. Amíg a muszlim országokban üldözik a keresztényeket, addig az Európa Tanács mai bizottsági ülésén megint arról kellett vitatkozni, hogy az iszlám saría jog és az európai jogrendszer hogyan illeszthető össze egymással”
– írja Facebook-oldalán a KDNP-s képviselő.
Az üggyel kapcsolatban telefonon kerestük a politikust, aki a 888 kérdéseire válaszolva elmondta, hogy egy szekuláris (európai) és egy vallási jogrendszert (Saría) felesleges összevetni, hiszen kibékíthetetlen ellentétek vannak a kettő között.
Mi szükség van az európai konvenció és a Saría összevetésére?”
– teszi fel a kérdést Hollik István, aki ezt lengyel kollégájával szóvá is tette a bizottság ülésén.
A két jogrendszerben kibékíthetetlen ellentétek vannak a család, a nők és a házasság megítélése kapcsán”
– mondta a politikus, aki erősen bírálta a tényt, hogy erről kellett vitatkozni a bizottság ülésén.
Európa ahelyett, hogy a saját identitását erősítené, vagy a Közel-Keleten üldözött keresztényeket védené, inkább ilyen kérdésekkel foglalkozik. Ez elfogadhatatlan”
– nyilatkozta portálunknak Hollik István.
888.hu – Horváth József György