A Sykes-Picot egyezmény, az „arabok Trianonja” vagy valami más?
2016. 12. 09.
A Demokratikus Átalakulásért Intézet idei záró konferenciáján jártunk, ami az idén 100 éves Sykes-Picot egyezmény hatásaival foglalkozott. A rendezvény az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával jött létre. Az egyezmény és a következményeinek a Közel-Keletre gyakorolt hatásáról három panelben tartottak előadást a térség kutatói.
A házigazda Mirwais Janan megnyitója után Balogh András professzor bevezetőjében kifejtette, hogy nagyon indokolt a Sykes-Picot egyezmény felidézése a mai időkben, mert nem csak az Iszlám Állam tartja gyalázatosnak ezt az egyezséget. Évfordulója mellett a határok sikertelen légiesítése adja az aktualitását, a Közel-Kelet konfliktusainak jelentős része a rosszul meghúzott határok miatt alakult ki. Az arab nacionalizmus a nemzeti fejlődés csak a XIX. század végén kezdődött meg a keresztény araboknak köszönhetően, akik nemzeti kérdésekkel foglalkoztak főleg az oszmán-török elnyomás miatt. A muszlim arab birodalmak korábban nem nemzeti elven szerveződtek. Az Arab-félszigeten Szíriában kezdődött először a „társadalmi forradalom” ami egybeesett az első világháború kitörésével, amiben az Oszmán Birodalom Németország szövetségeseként Franciaország és Nagy-Britannia ellenfele lett.
A brit-francia szövetségesek már az első pillanattól kezdve a törökök által birtokolt arab területek felosztásán gondolkodtak először befolyási övezetekre utána leendő gyarmatokra. Mivel csak az angoloknak voltak a Közel-Keleten csapataik, Egyiptomban ezért térségbeli szövetségesek után kellett nézniük. A hasemita Huszein mekkai seriffel az angolok titkos szövetséget kötöttek melyben az egész Arab-félszigetet Szíriával neki és fiainak (Fejszál és Abdallah) ígérték a törökök elleni támogatásért. Közben az angolok a térségben terjeszkedni kezdő vahabita Ibn Szaúd-al is szövetséget kötöttek. Az arabokat egymásnak ellentmondó ígéretekkel igyekeztek a törökök és egymás ellen is kijátszani.
Franciaország és Nagy-Britannia folyamatosan levélváltásokban egyeztettek a Közel-Kelet elosztásáról kezdetben a franciák Szíria mellett Palesztinát is maguknak akarták mellette a mezopotámiai kőolajforrásokból is részesedést akartak. Közben Nagy-Britanniában erősödtek a különféle cionista mozgalmak, akik a mozgékony, tőkeerős és a világháború elején még németbarát kereskedőréteget képviseltek. Ők a régi palesztin területekre formáltak igényt úgy, hogy ebben az időben, Palesztinában kevesebb zsidó élt, mint egy magyar nagyvárosban. A később 1917 novemberében kiadott Balfour deklaráció a „zsidó nemzeti otthonról” már az arabok körében is nagy nyugtalanságot keltett. Ebben az időben a Brit Birodalomnak Egyiptom, Szudán és India területén több mint 100 millió muszlim lakosa volt. Elmondta, hogy a Sykes-Picot egyezmény rossz szelleme az, amit később a San Remo-konferencia 1920-ban az arab népek gyarmati felosztásánál alkalmazott.
Az arab népek társadalmi széttagoltsága, az eltérő fejlettségi foka (ekkoriban Libanon és a szír tengerpart a legfejlettebbek), a külső hódítóknak való évszázados alávetettség (Szaladin volt az utolsó sikeres „arab” hódító) vezettek el az arabok mesterséges szétosztásához.
Majoros István professzor a Sykes-Picot egyezmény francia vonatkozásaira tért ki. A francia kapcsolatok egészen Nagy Károlyig nyúlnak vissza, aki felvette Harun Al-Rasíd kalifával a kapcsolatot, a kesztes hadjáratokon és I. Ferenc és Szulejmán szultán szövetségén keresztül jutunk el 1856-ig amikor Franciaország konzulátusokat tart fenn Aleppóban, Szidónban, Tripoliban. A francia kereskedelmi kapcsolatok a selyemipar kapcsán Damaszkuszig terjednek, diplomáciai kapcsolatokat tartanak fenn az alavita, siíta és drúz törzsek vezetőivel.
Az első világháború alatti tárgyalásokon a franciák az angolok tudomására hozzák, hogy az Oszmán birodalom nem maradhat fenn és Szíriának francia fennhatóság alá kell kerülnie. Picot igényt jelenbe a Libanontól Moszulig terjedő területekre. Ekkoriban még nem tudni meddig tart a háború a franciák engednek követeléseikből és 1916. május 9. és 16-a között véglegesítik ezt a titkos egyezményt, amit május 24-én az oroszok is aláírnak.
1917 novemberére az angolok elfoglalják Jeruzsálemet, Damaszkuszt és Moszult.
Fejszált a neki ígért Damaszkuszból 1919-ben a franciák kiszorítják, akik ekkor már pontosan elhatárolják az angoloktól a mandátumterültnek nevezett gyarmataikat.
Fejszál az iraki trónra kerül, Abdallah megkapja a Palesztináról leválasztott Transzjordánia trónját és Palesztinában meg jelennek a zsidó bevándorlók tesszük hozzá.
Az 1921-es ankarai egyezmény Kilikiát a törökök kezén hagyja és 1939-ben Alexandretta szandzsákot a franciák átadják a törökökkel így kialakul a mai török-szír határ.
Szerinte a Sykes-Picot egyezményt a nemzetközi helyzetbe kell helyezni a Sykes és Picot a titkos egyezkedések miatt bűnbakok, de a valódi bűnös a végleges határokról döntő San Remo-i konferencia.
Horváth Jenő egyetemi tanár, Olaszország-szakértő az olasz szempontokról számolt be.
Olaszország fiatal állam volt a XX. század elején Földközi-tengeri érdekeltségekkel, 1911-ben elfoglalta Törökországtól Líbiát. 1915-ben brit-francia szövetségben belép az első világháborúba, de ezekből a tervezgetésekből és osztozkodásokból kihagyják. Jelentős igényei lennének mezőgazdasági területekre és szénhidrogén lelőhelyekre, de nem kap lehetőséget gyarmatai gyarapítására.
Sz. Bíró Zoltán a cári Oroszország érdekeiről számolt be megemlítve a politikai, stratégiai és spirituális tényezőket. Bizánc helyreállítása „Cárgrád” létrehozása I. Péter óta az orosz cárok öröksége, stratégiailag nagyon fontos a Fekete-tenger kijáratának a tengerszorosok feletti ellenőrzés. Politikailag a területi terjeszkedés, Konstantinápoly birtoklása mellet fontos volt számukra a hanyatló Török Birodalom keresztény népei feletti ellenőrzés megszerzése.
Oroszország a tengerszorosokon és Kaukázuson kívül nem akart területeket megszerezni török fennhatóság alól. A titkos egyezményben a szövetségesei igényei ellen nem volt kifogása. 1917 novemberében a bolsevikok az egész egyezményt a „Pravda” című újságban nyilvánosságra hozzák, ami nagy felzúdulást vált ki az arab világban.
A panel végén újságírói kérdésre Balogh András a nyugati nagyhatalmak álnok hazugságát emelte ki párhuzamba állítva az arabok a törökök elleni támogatását, amiért cserébe az igényeikre ügyet sem vetettek a nagyhatalmak. Kérdésre többen is felhívták a figyelmet, hogy helytelen az „arabok Trianonjáról” beszélni, mert a Török Birodalom nem törökök által lakott területeit osztották fel. Vitát generált, hogy ebben az időszakban milyen fokon állt az arabok nemzettudata.
A következő panelben az egyezmény hatása és a válaszként megfogalmazódó ideológiák kerültek terítékre: Baranyi Tamás az Antall József Tudásközpont kutatója kiemelte, hogy az angolok államszervezést akartak volna a Közel-Keleten, Sykes például az, aki a pánarab mozgalmak színkombinációit kitalálta. Az USA elnöke Wilson a Népszövetség keretén belül adott volna mandátumi státuszt az arab területeknek amíg „el nem érik az állami szerveződés fejlettségét” miután a „zsarnoki törökök a világ legrosszabb kormányzása alatt tartották őket”. Ekkoriban még csak Egyiptomban találtak kőolajat a térségben tehetjük hozza (a második képen egy amerikai mandátumos felosztás látható). Az 1920-as damaszkuszi Nagy-Szíria kongresszus a terület függetlenségének megszervezéséről szólt volna, de a franciák feloszlatják.
A Versaillesben és San Remo-ban kialakul Közel-Kelet felosztás általános nyugtalanságot és a pánarab eszmék előretörését hozta magával.
N. Rózsa Erzsébet az arab nacionalizmus fejlődését vázolta. Kiemelve a külső környezet hatásait a török és nyugati gyarmatosítást majd az erre kialakuló arab nacionalizmus fontosságát az államszervezésben. A helyi politikai elit az értelmiség és az ekkor még gyarmati később független államok hadseregének tisztikara együtt formálja az arab nacionalizmust. Palesztina megszállása, Izrael állami kikiáltása is jelentős hatással van az egyiptomi Nasszer fémjelezte irányzat sikerére. A politikai iszlámra a legjelentősebb hatást Khomeini ajatollah hatalomra kerülése jelentette 1979-ben Iránban. A nemzeti mozgalmak és az iszlám egymásra találása olyan mozgalmaknak segített megerősödni, mint a Hezbollah és a Hamasz.
Csicsmann László Közel-Kelet kutató a duális társadalmak jelenlétét emelte ki az arab világban. Ezt a társadalmi fejlettség és a Nyugattal való kapcsolat szerint osztotta fel.
A Muszlim Testvériség 1928-as megalakulásától kezdve végigvette a 2016-os marokkói választásokon sikeres iszlamista pártig. Szerinte most az arab nacionalizmus és a politikai iszlám lecsengése van napirenden az arab világban.
Az utolsó „Közel-Keleti térség az iszlám állam után” című részben az aktualitások kerültek elő: Wágner Péter szerint az Iszlám Állam nyugati gyökerei játszottak szerepet a Sykes-Picot egyezmény elleni szimbolikus lépésekben. Sayfo Omar szerint a szír nacionalizmus alkalmat adott a kisebbségeknek is, hogy megtalálják a helyüket a modern államban, ez a narratíva annyira része a közbeszédnek, hogy az „egy Szíria elvéről” egyetlen politikai szereplő sem mondhat le ott. Utalt a kollektív, törzsi politikai döntéshozatalra is. ahol a vallási identitás jóval fontosabb, mint Európában. A keresztények kollektívan Aszadot támogatják.
Szalai Máté kiemelte Nyugaton államokról, határokról gondolkodnak pedig ezek, amik a népeket szétválasztják. Meglátása szerint az Iszlám Állam megszűnése után az autonómiák fognak előtérbe kerülni a Közel-Keleten.
Zárásként milyen tanulságot vonhatunk le a 100 évvel ezelőtti eseményekből? Legyünk gyanakvóak, ha a nagyhatalmak be akarnak avatkozni valamilyen kérdésben, nem láthatjuk, hogy milyen érdekek mentén tevékenykednek sokszor a helyi népek értékei ellen is.
Orientalista.hu – Nagy András
Ankara: Netanjahu lángba akarja borítani az egész Közel-Keletet hatalmon maradása érdekében →
Iráni külügyminiszter: Teherán nem akarja kiterjeszteni a háborút →
Jemen útja a győzelemhez – A NATO veresége →
