Cadmus fordítás Cadmus
Haditudósítás

2017. 10. 26.

A Szíriai Arab Hadsereg idén 57 ezer négyzetkilométernyi területet szabadított fel a haza földjéből

2017. 10. 26.

Bejrút, Libanon (szerda 12.20) – A Szíriai Arab Hadsereg és szövetségesei számára kétségtelenül a 2017. év számít a háború eddigi legeredményesebb évének, mert nagy területet szabadítottak fel Szíria földjéből a vahhabita terrorszervezetek és az “Iszlám Államnak” nevezett entitás megszállása alól.

Az év első fele

Kelet-Aleppoval kezdve, a Szíriai Arab Hadsereg képes volt teljesen ellenőrzése alá vonni a tartomány keleti területeit, kiüldözve az “Iszlám Állam” nevű terrorszervezet fegyvereseit Al-Rakka tartomány délnyugati részéből is.

Aleppo teljes biztosítása után a Szíriai Arab Hadsereg Közép-Szíriában folytatta hadműveleteit, felszabadítva Palmyrát, Reszafat és Al-Szukhanaht a körzetükkel egyetemben, egy hatalmas támadó offenzívában és együttműködve a libanoni Hezbollah mozgalommal és Oroszországgal.

Eközben a Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah több mint hat évi háború után végleg lezárta a szíriai-libanoni határt.

Az év második fele

Amikor a libanoni határt lezárása megtörtént, a Szíriai Arab Hadsereg Deir Ezzorra, Közép-Szíriára és a jordániai határra fordította figyelmét.

A szíriai-jordániai határon zajló hadműveletek kezdete óta, a Szíriai Arab Hadsereg több, mint 8000 négyzetkilométernyi területet szabadított fel Damaszkusz és Al-Szuwejda tartományok megszállt földjéből.

A közép-szíriai fronton a Szíriai Arab Hadsereg teljesen megtisztította Hama tartomány keleti területét és a homszi Dzsubb Al-Dzsarrah körzetét, ahol csak egy kisebb katlanban marad meg az ISIS terroristák Kelet-Homszban.

Deir Ezzor tartományban a legnagyobb előretörés talán, a tartományi főváros felmentése és Al-Majadin város felszabadítása volt.

Az hivatkozott térképvázlat 57 000 ezer négyzetkilométernyi földet mutat, amit idén a Szíriai Arab Hadsereg visszahódított a megszálló terrorszervezetektől és az idegen hatalmaktól. A munka még nem ért véget, mert még mindig maradt az ISIS terroristák kezében szíriai föld az ország keleti részén.

.

Forrás: almasdarnews.com, 2017. 10. 25. Leith Fadel jelentette.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑