2017. 09. 08.
A Szíriai Arab Hadsereg kiterjeszti a Deir Ezzorba vezető utánpótlási vonal védőzónáját
2017. 09. 08.
A Szíriai Arab Hadsereg csütörtökön folytatta a nagyarányú előretörést Deir Ezzor tartományban, számos helyszínt szabadítva fel a 137. Gépesített Dandár startégiai fontosságú bázisa körül, a tartomány nyugati részén.
A Tigris Alakulatok és a 17. Hadosztály kijelölt alegységeivel az élen, a Szíriai Arab Hadsereg elfoglalta a földgázfeldolgó üzemet és a Rakka-hidat Deir Ezzor északi részén, utat törve a csapatoknak, hogy elérjék az Ajjash Raktárbázis térségét, először mióta 2015 végén vissza kellett vonulni onnan.
Az említett helyszínek felszabadítása után a Szíriai Arab Hadsereg számos kisebb magaslatot tudott elfoglalni Tal Szannuf közelében, így biztosítva a Deir Ezzor tartományba megnyitott legújabb utánpótlási vonalat.
Egy Deir Ezzor városi katonai forrás szerint a Szíriai Arab Hadsereg legalább 10 kilométeres mélységben foglalt el további területeket északra és déli irányban az utánpótlási vonaltól, ezzel egy biztonságos utat nyitott ebbe a kelet-szíriai tartományba.
A Szíriai Arab Hadsereg jelenleg az “Iszlám Állam” nevű terrorszervezet által birtokolt utolsó katlant próbálja felszámolni Deir Ezzor tartomány északnyugati részén.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg