2020. 05. 26.
A szíriai ENSZ nagykövet szerint véget kell vetni a hazája elleni szankcióknak
2020. 05. 26.
Bashar Al-Jaafari szíriai ENSZ nagykövet szerint itt az ideje annak, hogy véget vessenek a hazáját sújtó gazdasági terrorizmussal felérő szankcióknak.
Dr. Jaafari szerint itt fontos, hogy ennyi idő után véget vessenek a Szíriát sújtó gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi szankcióknak, melyet a nyugati államok hoztak Damaszkusz ellen még a jelenleg is zajló fegyveres konfliktus elején.
Al-Jaafari kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsának videó konferenciáján számolt ne a szíriai humanitárius helyzetről és elmondása szerint Szíriai jelenleg egyedül van a helyzet stabilitásáért folyó küzdelemben. Azonban több ENSZ tagállammal is kapcsolatban állnak, akik segítenének Damaszkusznak a helyzet rendezésében. Éppen ezért arra kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy oldják fel ezeket a szankciókat.
A szíriai nagykövet azt is elmondta, hogy ebben a kérdésben pozitív visszajelzést kaptak több ENSZ tagállam, valamint az ENSZ főtitkára részéről is. A jelenlegi szankciók fenntartásával ugyanis számos emberi jog sérül Szíriában. Így például a gyermekek oktatáshoz való joga, továbbá a gyermekek étkeztetése és lakhatása is veszélybe került.
Éppen ezért a nyugati államok által erőltetett szankciók alapvető emberi jogokat sértenek, sőt a jelenlegi helyzetben nehezítik a küzdelmet a koronavírus elleni fellépés során.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Syria Insider)