Cadmus fordítás Cadmus
Haditudósítás

2019. 02. 04.

A szíriai kurdok elutasították az Iszlám Állam szabad elvonulással kapcsolatos kérelmét

2019. 02. 04.

A kurdokból álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szervezet, mely már régóta harcol az Iszlám Állam és egyéb terrorista csoportok ellen, visszautasította az iszlamista fegyveresek azon kérelmét, hogy biztosítsanak számukra szabad elvonulást Törökország felé.
Az SDF alakulatai lelassították katonai tevékenységüket a Baghouz nevű falu közelében, mely Deir Ezzor kormányzóságban található és az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll. A műveletek lelassításának a célja az, hogy minél kevésbé veszélyeztessék a civil lakosságot.
Mustafa Bali, az SDF média központjának vezetője ugyanis elmondta, hogy a terroristák gyakran élő pajzsnak használják a helyi lakosokat azért, hogy lassítsák az ellenük folyó hadműveleteket. Néha pedig csere alapnak szánják őket bizonyos követeléseik elérése érdekében.
Bali szerint az Iszlám Állam emberei szabad elvonulást kértek Törökország felé, azonban az SDF válasza erre az volt, hogy addig folytatják a harcot ameddig nem végeztek az utolsó terroristával is.
A kurdok szerint több ezer ember hagyta el a terroristák által megszállt területeket december óta. Szíriai humanitárius szervezetek szerint 30 550 ember hagyta el ezeket a területeket, akik között külföldi állampolgárok is voltak. A menekülők között 2770 ISIS tag is volt, akik elrejtőztek a helyi lakosok között.
Orientalista.hu – Al-Isfahani Forrás: Ahval News

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑