A szíriai légvédelem lelőtt egy izraeli katonai repülőgépet (képek, videó)
2018. 11. 30.
A Reuters egy orosz hírügynökségre hivatkozva – amely szíriai biztonsági forrásokat idézett – azt jelentette, hogy a szíriai légvédelem lelőtt egy izraeli katonai repülőgépet és négy rakétát Damaszkusztól délnyugatra csütörtök este.
Az izraeli hadsereg sajtószolgálata cáfolta az értesülést, szerintük hamisak azok a hírek, amelyek azt állították, hogy kár keletkezett egy izraeli repülőgépben.
#عاجل التقارير عن إصابة طائرة إسرائيلية أو هدف جوي إسرائيلي هي تقارير كاذبة
— افيخاي ادرعي (@AvichayAdraee) November 29, 2018
A szíriai források szerint az az első izraeli támadás az elmúlt 75 napban.
Az izraeli légierő Damaszkusztól délre fekvő célpontokat támadott meg, de a szíriai légvédelem sikeresen hárította az agresszió, és lelőtt egy izraeli repülőgépet, és négy rakétát. A szíriai hadsereg közleményében kijelentette, hogy nem használták az Sz-300-as légvédelmi rendszert.
Korábban a RIA Novosztyi hírügynökség szíriai katonai forrásokból értesülve arról számolt be, hogy a szíriai fővárostól délnyugatra fekvő El-Kiszva előváros fölött ellenséges célpontokra nyitott tüzet, néhányat meg is semmisített.
Az Al-Hadasz helyi tévécsatorna pedig azt közölte, hogy az izraeli légierő rakétacsapásokat mért a területre. Az izraeliek a Damaszkusz környéki iráni katonai létesítményeket támadták.
من بقايا صواريخ العدوان ألإسرائيلي ألصهيوني في جنوب غرب دمشق التي أسقطتها الدفاعات الجوية السورية …
( ألأيام دُوَلْ .. يوم لك .. ويوم عليك )
زمن العربدة والتبجح بالتفوق ألإسرائيلي بدأ العد التنازلي له وقادم ألأيام يحمل للصهاينة مفاجآت أكبر لكم !!! pic.twitter.com/WkhGxfA037— kar mostafa (@KarMostafa) November 29, 2018
A csütörtöki szíriai rakétatűzzel kapcsolatban az izraeli hadsereg sajtószolgálata azt is közölte, rakétaelhárító rendszerük észlelte egy föld-levegő rakéta becsapódását a Golan-fennsík egy lakatlan területén. Egyelőre azonban nem sikerült megállapítani becsapódásának pontos helyét, a térséget átfésülik.
Az izraeli légierő legutóbb áprilisban mért csapást El-Kiszva elővárosra, akkor a szíriai légvédelem 13 rakétát semmisített meg.
Orientalista.hu – Zenobia (MTI, Russia Today)