2015. 10. 25.
A szíriai „mérséklet erők” elutasították az oroszok segítséget a terrorizmus ellen harchoz
2015. 10. 25.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felajánlotta az úgymond Szíriai Szabad Hadseregnek (FSA) a katonai segítséget, és a szabad választások megtartását, de ők elutasították az együttműködést Moszkvával. – közölte a Russia Today
Okos, ügyes húzás volt az orosz diplomatától, hogy felajánlotta az orosz légierő támogatását az Iszlám Állam és a többi terrorszervezet ellen a nyugat által finanszírozott FSA-nak.
Egyrészt válaszút elé állította az FSA-t, hogy egy demokratikus jövőt szeretnének az országban vagy maradnak e a Nuszra Front a szíriai Al-Kaida szövetségesei akik időközben egyesítik erőiket az Iszlám Állammal a szíriai kormányerőkkel szemben.
Másrészt Lavrov húzása feltérképezte az FSA valódi erejét és befolyását a szíriai konfliktusban. A többségében szíriai dezertálókból verbuválódott, de sok külföldi zsoldost is foglalkoztató iszlamista nézeteket való FSA az ország területének alig 3-4%-át ellenőrzi.
Ha nem kötött volna szövetségek az Al-Kaidával és a többi terrorszervezettel, akkor a fegyveres csoport teljesen feloszlott volna, így is a tagjainak többsége már évekkel ezelőtt átigazolt valamelyik vahabita csoportba.
Az FSA azzal az indokkal utasította el a Lavrov ajánlatát, mert az orosz légierő nem csak az Iszlám Állam állásait bombázza, hanem a szíriai Al-Kaida ágát képező Nuszra Front, az Iszlám Hadsereg, a Fatah Hadsereg és a többi terrorszervezet bázisai ellen is követnek el légitámadásokat. Ezek a szervezetek egyben FSA stratégiai szövetségesei, akik együtt harcolnak a Szíriai Arab Hadsereg ellen.
Az FSA elutasította egy előrehozott demokratikus szabad választások megtartását is, azzal indokolva, hogy míg Assad az elnök addig nem vesznek ebbe részt.
Ezzel csak azt bizonyították be, hogy támogatottságuk minimális, a szervezetük népszerűtlen az országban. Maguk is jól tudják, hogy képtelenek lennének előállni olyan választási programmal, ami nem hogy a győzelemhez sem lenne elég, de egyáltalán bármilyen választási eredményt sem tudnának elérni az országban.
Lavrov megtette az a gesztust, hogy békejobbot nyújtotta a nyugat által támogatott „mérséklet erőknek”. HA valóban megoldást akar, a nyugat akkor most rajta lenne a sor, hogy hasonló közeledést mutasson Damaszkusz felé. Vajon megteszik? Vagy idővel rákényszerülnek megtenni? Hamarosan megtudjuk.
Orientalista.hu – Sinoda