Cadmus fordítás Cadmus
Menekültügy

2017. 10. 06.

A szíriaiak helyét átveszik a a közép- és dél-ázsiai térségből érkezők

2017. 10. 06.

A Migrációkutató Intézet „Az EU-török megállapodásról: mi történik Törökországban a menekültek tömegeivel?” címmel megjelent elemzésében az Európai Unió és Törökország között 2016 tavaszán létrejött menekültügyi megállapodás hatásait járja körül.

Az Intézet álláspontja szerint a török bel- és külpolitika értelmezése nélkül a menekültválságban hozott ankarai intézkedések megértése lehetetlen lenne.

Jóllehet, az EU-török megállapodáshoz egyelőre mindkét fél tartja magát, a jogi és bürokratikus eltérésekből fakadóan a Törökországból átvett, illetve oda visszatoloncolt emberek száma mégis elenyésző. A megállapodás megkötése óta eltelt időszak folyamatai azt jelzik, hogy az Európába ebből az irányból érkező irreguláris migrációban a szíriaiak helyét idővel egyéb, főleg a közép- és dél-ázsiai térségből érkező csoportok fogják átvenni – olvasható a hirado.hu-hoz eljuttatott közleményben.

Hozzáteszik: részben ezért is lehetséges az, hogy a görög partokra továbbra is érkeznek török területekről bevándorlók, továbbá, hogy a Törökországból Olaszországba tartó útvonalon is tapasztalható volt mozgás, illetve hogy a román hatóságok az egyébként nehezebben hajózható és katonailag szorosabb ellenőrzés alatt álló Fekete-tengeren illegális határátlépőket tartóztattak fel.

A hagyományosan tranzitországként funkcionáló Törökország – a korábbi években megszokott „nyitott kapuk” politikáját átértékelve – keleti határai hatékonyabb védelmével próbálja megfékezni az irreguláris migrációt.

A török kormányzat az uniós megállapodással el tudta kerülni a nemzetközi izolációt és növelte külpolitikai mozgásterét, a határvédelem szigorításával pedig saját belbiztonságát is erősítette.

Bár az uniós csatlakozás Ankarában lekerült a politikai napirendről, a német-török viszonylatban tapasztalható erős üzenetváltások nem jelentik a kapcsolatok leépítésének szándékát. Ebből következik az a – Törökországra háruló erős migrációs nyomás ellenére tapasztalható – viszonylagos nyugalom, amelynek hosszú távú fenntarthatósága azonban továbbra is kérdéses – áll a közleményben.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑