Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2014. 11. 05.

A veszteségeket a lakosságon bosszulja  meg a terrorista vezér

2014. 11. 05.

Abu Bakar Al-Bagdadi a halottak elégetését, és a foglyok kivégzését rendelte el.

Az iraki Emberi jogok Minisztériuma információja szerint az Iszlám Állam vezére a szíriai Kobani városban  az elesett szír és kurd katonák holtesteit szándékosan nem az iszlám szertartások szerint temettette el.

Irakban újabb 50 foglyot végeztetett ki az Albunamr klán tagjai közül. Így 322-t főre nőt a klán halottainak száma. A mészárlást azért rendelték el mert az Albunamri férfiak fellázadtak a terrorszervezet ellen.

Az Iszlám Állam előírta az iraki nőknek a kötelező hozományt amit 1,5 millió iraki dinárba (kb. 300 000 Ft) határozta meg, aki ezt megszegi azt 30 botütésre ítélik. Keresztre feszítés jár azoknak a sejkeknek akik a szervezet engedélye nélül házasítanak össze párokat.. Aki dohányárut árusít annak 15 nap börtönbüntetés, vagy 80-an botütés jár.

Adókat vetettek ki a gépjárművekre is. A személyautó után 300 dollárt, a tömegközlekedésre alkalmas járművek  tulajdonosának 500 dollárnyi adót kell befizetni. Aki a települését elhagyja, vagy távolabb utazik annak 100 dollárt kell fizetnie.

orientalista.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑