2014. 12. 15.
A WikiLeaks felfedi a szíriai krízis titkait
2014. 12. 15.
A szíriai krízis az összes katonai és politikai hátterével együtt, nem lehetett egy olyan dolognak a következménye ami Daraa városában született, majd terjedt tovább a többi szíriai városba az “Arab Tavasz” néven ismert teória szerint.
A WikiLeaks kiszivárogtatásai szerint ami amerikai adminisztráció és titkosszolgálat botrányaira szoktak rávilágítani, legutóbb a szíriai konfliktus ismeretlen részleteire hozta napvilágra.A jelentés szerint az amerikai külügyminisztérium és titkosszolgálat 2001 óta kezdte el kitervelni azt ami ma történik Szíriában.
Első lépésben a CIA fiatal frissen végzett diplomás szíreket kezdek alkalmazni magas fizetésekért a nagykövetségeken és konzulátusokon. Ezeknek az alkalmazottaknak sok esetben szíriai biztonsági kötődéseik voltak, és anélkül hogy ők éreznék információkat szedtek ki belőlük az által, hogy olyan számítógépeket osztottak ki nekik amikre kémprogramokat telepítettek.
A WikiLeaks dokumentumai arról is beszámoltak, hogy a Google cégen keresztül is kémeket juttattak Szíriába. A cég a Google maps projekt keretén belül, Szíria földrajzi térképnek digitális formájának létrahozására hivatkozva kért és kapott engedélyt, hogy az ország területén felvételeket készítsen.
2009 szeptemberében Zürichben tartott konferencián, szervezték be a cég alkalmazottjait, hogy Szíria területén tevékenykedjenek. A kémek munkája akkor kizárólag a legalkalmasabb helyiségek felmérése volt a későbbi tüntetések megszervezésére a szíriai kormány ellen. Megpróbáltak felvételeket készíteni és a legkönnyebben elfoglalható katonai támaszpontokhoz vezető utakról. A szíriai titkosszolgálat hamar rájött a kémkedésre, a kormány kitiltotta a cég alkalmazottjait. Nem véletlen, hogy a Google maps-ban Szíria térképének felbontása alacsony és nincsenek 3D képek.
A dokumentumok több olyan kémet is említettek, akik a mai napig Damaszkuszban tartózkodnak és fizetést is kapnak az amerikai titkosszolgálat által, ezek a kémek felelnek nagy részben az összes terrormerénylet helyiségének kiválasztásáról a fővárosban.
A WikiLeaks először osztott meg információkat a 2008 Augusztus 2-án meggyilkolt Mohammad Szuleimán szíriai tábornokról, akit ismeretlen körülmények között gyilkoltak meg a szíriai tengerparti Tartous városában. Mohammad Szuleimán volt a 2006-os libanoni-izraeli háború egyik fő kulcsfigurája Imad Mugnie Hezbollah katonatiszt mellett. A kiszivárogtatások a USS Philadelphia SSN-690 amerikai tengeralattjáró jelenlétéről számolnak be ugyan azon a napon a szíriai tengerpart közelében. Később a tengeralattjáró az izraeli és török titkosszolgálatok együttműködésével érkezett meg épségben a török partokra.
A libanoni Szíriával határos “Irsal” terület is említve van WikiLeaks kiszivárogtatásokban melyek alapján Irsal az egyik legfontosabb helyiség a Szíria elleni háború során. 2008-ban hatalmas fegyverraktárat is létesítettek nyugatbarát libanoni pártok segítségével .
Az amerikai titkosszolgálat a WikiLeaks szerint Iránból több száz (Khalq) fegyverest mozgósított a szíriai Daraa tartományban ahol a szíriai úgy mond forradalom kirobbant.(A Khalq az az Iráni kormány ellenes szélsőséges fegyveres milícia). 2011-ben Daraa-ban több tucat szíriai civilt gyilkoltak meg a Khalq fegyveresei, azzal az céllal hogy a gyilkosságokat az iráni hadsereg különleges osztagaira tudják fogni akik a mai napig sem harcolnak Szíriában. A Khalq fegyveresei mellé több száz iraki Al-Kaida fegyverest mozgósítottak, akik a fegyveres akciókban és a nép lázításában segítettek a Khalq-nak.
A WikiLeaks dokumentumok az amerikai adminisztráció levelezéseit is felfedték a katari Hamad herceggel és a török miniszterelnökkel Recep Tayyib Erdogannal, amik 2006-ban kezdődtek el. Az amerikai adminisztráció mind két államfőt arra kérte hogy országuk ápoljanak baráti kapcsolatot Bashar Al-Assad elnökkel ,hogy minél többet megtudhassanak a személyiségéről, terveiről, és a Szíriai Arab Hadsereg erejéről. Mind a két államfő a libanoni ellenállás támogatásával és az ország hadseregének nyújtott katonai fejlesztéssel próbált Assad bizalmába férkőzni.
A WikiLeaks dokumentumok szintén hatalmas összegekről és gazdasági kísértésekről is beszámolnak, melyeket Hamad katari herceg nyújtott volna a későbbiekben Assad elnöknek, azért cserébe hogy mondjon le a libanoni meg a palesztin ellenállás támogatásáról. Assad elnök egyetlen egy hasznos információt sem nyújtott sem a hadseregéről, sem a libanoni vagy a palesztin ellenállásról.