Afrika

2017. 10. 23.

Afrika egyik legnagyobb létesítménye épül a Níluson



2010-ben kezdték építeni, noha már az 1950-es években kiválasztották a helyszínét Afrika jelenleg is épülő, legnagyobb duzzasztójának. Az Egyiptom, Etiópia és Szudán összefogásával, jelentős amerikai pénzzel megtámogatott projekt, hamarosan ráfordulhat a célegyenesre. Ha munkába áll, rekordszámba menő teljesítménnyel termeli majd a villamos energiát.

Nehezen lehetne annál impozánsabb nevet találni egy duzzasztóval kombinált erőműnek, mint amelyre az etióp fővárostól, Addisz Abebától 500 kilométerre északnyugatra épülő kolosszust keresztelték. A Grand Ethiopian Renaissance Dam név jól kifejezi a Kék-Níluson, jelenleg is kivitelezés alatti projekt nagyságát. A héten a három együttműködő ország szakminiszterei vettek részt hivatalos bejáráson, hogy személyesen tájékozódjanak az építkezés jelenlegi állásáról.

Egy erőmű, mint regionális hatalmi tényező

Egyiptom, Szudán és Etiópia 2015-ben közös nyilatkozatot írt alá arról, hogy megerősítik együttműködésüket a duzzasztóprojektben.

A korábbi években komoly feszültség volt az építkezés kapcsán Egyiptom és Etiópia között, előbbi országnak még az etióp követség védelmét is meg kellett erősítenie a tiltakozások miatt.
Az ehéti közös miniszteri bejárás azonban azt valószínűsíti, sikerült elsimítani az előző évek ellentéteit.

Etiópia és Szudán határa évek óta így néz ki az építkezés miatt

Az országok, különösen Egyiptom, korábban attól tartottak, hogy a Nílus vizének duzzasztása jelentősen megváltoztathatja a hatalmi viszonyokat, noha az erőmű termelte környezetbarát energiára Etiópiának és Szudánnak is kétség kívül szüksége van. A három állam végül egyetértésre jutott abban, hogy esetleges konfliktusaikat félre kell tenni a projekt sikeréért.

Egyiptom ugyanakkor komolyan bírálta partnereit, mert azok csak késve adják át az építkezéssel kapcsolatos technológiai és környezeti tanulmányokat.

Etiópia és Szudán a legutóbbi ENSZ-közgyűlésen ígéretet tett arra, hogy megosztják a rendelkezésükre álló elemzéseket.

Mindkét ország külügyminisztere azt mondta: egymás között is szeretnék elejét venni azoknak a vitáknak, amelyek a folyó elterelt vízmennyisége kapcsán merülhetnek fel közöttük.

Etiópiai munkás a gáton

A paraguayi csodához hasonlíthat

Noha az építkezés némileg lassabban halad, mint tervezték, az államok vezetői biztosak, hogy ha elkészül, a duzzasztó Afrika legnagyobb ilyen létesítménye lesz, hasonló ahhoz, amiből Paraguay – brazil közreműködéssel – biztosítja saját energiaszükségletét.

A duzzasztó főgátja 155 méter magas és közel 2 kilométeres távolságot fog át. 3,5 millió köbméter anyagot mozgattak meg építéséhez, és a teljes építési térfogata meghaladja majd a 10 millió köbmétert.

összesen 16 turbina dolgozik majd a villamos energia előállításán, amelyek teljesítménye összesen 6000 megawatt lesz. Ezzel az éves kapacitás a 15 ezer gigawattórát is elérheti.

A Kék Nílus gátja sok feszültséget gerjesztett a három ország között

A fő elemet több kisebb szakasz és nagyjából 5 kilométer hosszú és 50 méter magas töltés egészíti ki. Ez összesen több mint 16 millió köbméter anyag beépítését jelenti. A beruházás teljes költsége megközelíti az 1200 milliárd forintot.

Az etióp kormány a teljes költséget vállalta, és azt kötvények kibocsátásával finanszírozza. A papírokat az érintett országok mellett elsősorban kínai bankok és amerikai befektetők vásárolták meg.

Orientalista.hu – Origo.hu

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑