Afrika megbízható vezetőkre szomjazik
2017. 11. 20.
A FEKETE KONTINENSEN JOBB A MOBILTELEFON-HÁLÓZAT LEFEDETTSÉGE, MINT AZ ELEKTROMOS ÁRAMÉ
Robert Mugabe várható távozásával az afrikai függetlenségi mozgalmak egyik ikonikus alakja tűnik el a fekete kontinens politikai színteréről. Mugabe egy jól működő országot vett át a britektől 1980-ban, és meg tudta alapozni saját népszerűségét ügyességével, éleslátásával, tehetségével. Ám Afrika jövőjét nem a szabadságharcosok fogják alakítani, hanem a független államokban felnőtt fiatalok, akik között ma még rendkívül kevés a komolyan vehető vezető.
Afrikában a hatvanas évektől kezdve szabadultak fel az egykori gyarmatok, a folyamat szélvészgyorsan ment végbe, ám egyes országokban tovább tartott az átmeneti állapot. Ilyen volt Zimbabwe, az akkori Dél-Rhodesia is, amelyet a britek saját maguknak építettek ki, majd Ian Smith miniszterelnök úgy döntött, nem is hajlandó átadni a hatalmat senkinek, még Londonnal is szembefordult, s tíz éven keresztül küzdött imádott országáért, míg végül át kellett adnia a hatalmat Mugabénak és a helyi lakosságnak.
A forradalmi lelkület mára azonban természetesen kifulladt, 2017-ben nemigen érdemes a gyarmati múlt során tanúsított hősiességgel kampányolni Afrikában, hiszen a lakosság hatalmas ütemben növekszik, a fiatalok pedig nem élték át a hősi időszakot, de munkát akarnak, élelmet, infrastruktúrát, üzleti lehetőségeket, stabil országot. Ehhez pedig szilárd kormányzat és megfelelő diplomáciai kapcsolatok kellenek egy olyan régióban, ahol egyik se jellemző.
Érdekes példa Afrikában Ruanda, ahol a kilencvenes évek népirtását követően meglepően gyorsan talpra állt az ország Paul Kagame vezetésével. Ma az országot Afrika Svájcának nevezik, minden területen fejlődik, ugyanakkor a népirtásban, majd az utána következő, a Kongói Demokratikus Köztársaság elleni háborúkban is érdemi szerepe volt, s országa ma sem demokratikus berendezkedéséről híres. Etiópia szintén kilábalt a nyolcvanas évek pusztító éhínségéből, s regionális hatalomnak tekinthető: Addisz-Abeba a kontinens egyik legfontosabb politikai központja, az Afrikai Unió székhelye.
Kenya az elnökválasztási visszásságok ellenére Kelet-Afrika motorja és megkerülhetetlen, fejlődő vidéke, de Ugandát és Tanzániát sem érdemes elfelejteni, hiszen az ottani gazdasági lehetőségek Magyarország számára is csábítóak lehetnek. Bár Afrika a fejlődés szempontjából jelentős lemaradásban van Ázsiához képest is, az egykori gyarmattartók pedig nem távoztak olyan messzire, mint azt gondolnánk, emellett új gigászok érkeztek a nyersanyagban gazdag, önvédelem területén pedig igencsak gyenge országokba, Közép-Európa számára is van keresnivaló a térségben.
Ennek lényeges eleme a személyes kapcsolat a vezetőkkel, akik közül sokan magyarországi egyetemekre jártak, esetleg beszélnek is valamilyen szinten magyarul, és hazánkkal kapcsolatban semmilyen negatív élményük nincs, ellentétben a britekkel vagy franciákkal, esetleg az újonnan jött kínaiakkal és indiaiakkal.
Persze Magyarország nem tud autósztrádát építeni a kikötőtől az új tanzániai fővárosig, és nem fogja megvásárolni a kongói aranybányákat sem, ám hatalmas lehetőségek vannak például az afrikai mobilhálózat fejlesztésében. Talán meglepő, de a kontinens szegényebb szegleteiben is teljesen általános a mobilok lefedettsége, Afrika nagyjából 80 százalékában elérhető a telefonhálózat, ami azt jelenti, hogy a rendszer kiépítettsége jobb, mint az elektromos áramé. Nigériában 2014 és 2016 között 394 százalékkal nőtt az okostelefonok eladása, a GSM Association nevű közösség előrejelzése szerint 2020-ra egymilliárd előfizetésre számíthatnak Afrikában.
Az afrikai demográfiai robbanás azt is hozhatja, hogy felerősödik a belső migráció a rendkívül széttagolt, rosszul meghúzott országhatároktól szenvedő térségekben: az erősebb államok vonzzák a szegényebb régiók fiataljait, ahogy Európa is mindig vonzó marad számukra, de megfelelő vezetőkkel valóban nagyot fejlődhet Afrika. Csak a helyzetbe kódolt buktatókat kell elkerülniük az országoknak és a velük kereskedő hatalmaknak.
Orientalista.hu – Magyar Idők