Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Afrika

2018. 06. 02.

Ahol a nemi erőszak háborús eszköznek számít

2018. 06. 02.

Ötödik éve tart a polgárháború Dél-Szudánban. A világ legfiatalabb országa 2011-ben nyerte el függetlenségét Szudántól.

A konfliktus 2013-as kezdete óta mintegy 2 és fél millióan menekültek el az országból, és csaknem 2 millió embert kellett kitelepíteni az országon belül. 7 millió embert, vagyis a népesség kétharmadát, fenyegeti az éhínség a következő hónapokban.

Bentiu városa a legrosszabb napokat élte át a dél-szudáni polgárháború kezdete óta. Az erőszak fellángolt, és megindult az áradat a menekülttábor (POC) irányába. Ez a legnagyobb kitelepítési akció az országban, 120 ezer embert érint. A többségük nő, akik többszörös erőszakot éltek át egy olyan országban, ahol a nemi erőszak háborús eszköznek számít.

– Többen voltunk együtt egy folyónál, amikor odajöttek, és hetünket kiválasztották. Bevittek az erdőbe. Tudtuk, hogy megerőszakolnak minket. Azzal vigasztaltuk egymást, hogy ez történik minden háborúban. Tudtuk, hogy ha ma nem, akkor holnap megtörténik -vallott egy asszony.

A dél-szudáni nők 65%-a élt már át szexuális vagy fizikai erőszakot. Ez duplája a globális átlagnak. Az UNICEF hívta föl a figyelmet erre a helyzetre. A szervezet vezető szerepet játszik a megelőzésben és a gondozásban.

– A nőkkel szembeni szexuális erőszak mennyisége folyamatosan emelkedett 2013 óta, és mostani helyzetben ez teljesen elterjedt. Állandó támadásoknak vannak kitéve a nők. A helyzet napról napra egyre rosszabb – mondta Mustapha Ben Messaud, az UNICEF helyi vezetője.

Hogyan lehet segíteni az áldozatokon, és dolgozni a megelőzésen? Az UNICEF által koordinált és az EU által finanszírozott civil szervezet (az International Rescue Committee) négy központot hozott létre a táborban és kettőt azon kívül. Itt a nők védelmet, képzést és segítséget kapnak.

– Az itt tartózkodó nők mintegy felét megerőszakolták. Akár a menekülttáborban, akár az oda vezető úton. Pszichológiai támogatást nyújtunk nekik, információval látjuk el őket, és felhívjuk a figyelmüket az orvosi segítség fontosságára – mondta Nyanquoi Jackson, az IRC munkatársa.

AID ZONE 1 Season 3

A táborba való megérkezés nem biztos, hogy a támadások végét jelenti. Hetente mintegy 20 nemi erőszakot követnek el, és ennél is több a fizikai bántalmazás. A napi rutintevékenység, például a fagyűjtés az egyik kockázati tényező. Ezért a szervezet napi ellenőrzéseket vezetett be a tábor körül.

– Ellenőrizzük a helyzetet, megkérdezzük a nőket, hogy mit láttak fagyűjtés közben. Tőlük sok információt kapunk a helyzetről. Ezeket az információkat továbbadjuk, és megnézzük, hogy lehetnének még védettebbek – magyarázta Rungano Bakasa, békefenntartó.

Az UNICEF és az EU által támogatott civil szervezet kórházakba és a táboron belüli központokba utalja a nőket. De a megelőzés már nehezebb cél. A nők, például egy nyolcgyermekes anya, megerőszakolása fagyűjtés közben még mindig gyakori.

– Férfiak jöttek. Minden nő elmenekült, de én már nem tudtam. Elkaptak. Azóta mindig rettegek, ha ki kell mennem. Bármikor megtörténhet újra, de nincs más választásom a gyerekeim miatt – mondta Nyakuor Roam.

Az olyan donor szervezetek, mint az EU humanitárius segélyszervezete is, hatékonyabb módszereket keres az erőszak megelőzésére. Ezért támogatta az EU a nemi erőszak megelőzésére és az arra való reagálásra irányuló felhívást.

– Ez egy globális kezdeményezés, amelyben mintegy 70 tag vesz részt az Európai Unió irányítása alatt. A humanitárius válaszadás szélesebb körű előmozdítására törekszik – mondta Bart Witteveen, az EU Humanitárius Segélyszervezete munkatársa.

A szexuális erőszak elterjedése Dél-Szudánban egész közösségek elleni bosszú eszközévé vált. A humanitárius válasz az áldozatok visszailleszkedését segíti a családi és a társadalmi életbe egyaránt.

Euronews

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑