Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2019. 12. 06.

Amerika, Izrael és Szaúd Arábia ellen tüntettek Nadzsaf városában

2019. 12. 06.

Tüntető tömeg tiltakozott Nadzsaf városában az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd Arábia ellen amiért ezek az országok folyamatosan beavatkoznak Irak belügyeibe.

Az említett két ország ugyanis érintett abban ami az utóbbi hetekben az iraki tüntetéseken történt.

Az október elején Bagdadból indult tüntetéseken ugyanis a tömegben elvegyült fizetett ügynökök erőszakos cselekményeket kezdeményeztek az iraki hatóságokkal szemben. Az ennek hatására kirobbant erőszakos cselekményeknek azóta már több mint 300 halálos áldozata van.

Az Egyesült Államoknak, Izraelnek és Szaúd Arábiának ugyanis közös érdeke az Iránnal jó kapcsolatot ápoló iraki kormány megbuktatása, valamint az Irakot védelmező népi ellenálló mozgalom a Hashd Al-Shaabi feloszlatása. Az említett államoknak ugyanis 2014-ben az Iszlám Állam támogatásával nem sikerült elérni ezt a céljukat. Így most Irak belső rendjének megdöntésével szeretnék ezt megvalósítani.

Nadzsafban tüntető irakiak kijelentették, hogy meg fogják védeni Irak legfelsőbb vallási vezetőjét Ali Al-Sistani ajatollahot ha az amerikaiak megpróbálnák meggyilkolni. Két héttel ezelőtt ugyanis nyugati titkosszolgálatok által felbérelt ügynökök már megpróbálták megölni a vallási vezetőt, ám az iraki hírszerzés megakadályozta azt.

Orientalista.hu-Al-Isfahani 

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑