Cadmus fordítás Cadmus
Közel-Kelet

2022. 01. 06.

Amerikai bázisokat támadtak meg Irakban és Szíriában

Rakétatámadások értek szerdán a megszálló amerikai csapatok által használt támaszpontokat Irakban és Szíriában.

Az amerikai és az iraki hadsereg közlése szerint a nyugat-iraki Anbár kormányzóságban és Bagdadban található bázisokat rakéta-sorozatvetőkből lőtték, Szíriában pedig nyolc rakéta talált el a megszálló amerikai csapatok által használt bázist.

A támadásoknak az eddigi jelentések szerint nem voltak áldozatai. Egy iraki tisztségviselő szerint az Anbár kormányzóságban található támaszpontot öt rakéta találta el szerda este, három pedig elvétette a célt.

Öt rakéta a Bagdadtól nyugatra található Ain-el-Aszad légitámaszpont térségében csapódott be. Ugyanezt a támaszpontot kedden kamikaze drónokkal vették célba, amelyeket az iraki légvédelemnek sikerült megsemmisítenie.

Egyelőre senki sem jelentkezett a támadások elkövetőjeként, de a korábbi hasonló eseteket is az Irán támogatását élvező milíciáknak tulajdonították.

Szerdán Kelet-Szíriában rakétatámadás érte az Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab milícia bázisát is, amelyen a Washington vezette terrorellenes koalíció egyik kisebb tanácsadói kontingense is szolgál. A jelentések szerint itt is csak kisebb károk keletkeztek. A rakétákat az iráni támogatást élvező fegyveres csoportok egyik erősségének számító el-Majádínból indították. A koalíciós erők a támadásra tüzérségi csapással válaszoltak.

Az incidensek hétfőn kezdődtek, Kászim Szulejmáni iráni halálának második évfordulóján. Az Egyesült Államok 2020. január 3-án dróntámadással likvidálta Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységének vezetőjét Bagdadban. A támadásban az Irán támogatását élvező Népi Mozgósítási Erők nevű, iraki síita milícia egyik vezetője, Abu Mahdi al-Muhandisz is meghalt.

Teherán a Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős alakulatán, illetve az iszlám köztársasághoz fűződő milíciákon keresztül bír jelentős befolyással az iraki és a szíriai viszonyokra.

MTI, Index, Hírtv

Sharing is caring!

, , , , , , , ,




Back to Top ↑