Haditudósítás

2018. 11. 04.

Amerikai gyártmányú lőszereket fedeztek fel az Iszlám Állam egyik hátrahagyott raktárában



November elsején a Hajat Tahrir Al-Sham terrorista koalíció (korábbi nevén Dzsabhat Al-Nuszra) bejelentette, hogy a fegyveresei megtámadták a Szíriai Arab Hadsereg állásait Abu Kamisz falu közelében, Idleb tartomány déli részén. Szerintünk a hadsereg három katonáját megölték.

Egy forrás a hadsereg állományából elmondta a South Front internetes katonapolitikai honlap szerkesztőségének, hogy összecsapások törtek ki a falu közelében, azonban további részletekkel nem szolgált. Az úgynevezett “Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja” (SOHR) londoni szervezet szerint a Hajat Tahrir Al-Sham legalább egy fegyverese meghalt.

Később, ugyanazon a napon a Hajat Tahrir Al-Sham és egy másik Al-Kaida terrorhálózathoz tartozó csoport, a Horasz Al-Din lőtték a Szíriai Arab Hadsereg több állását az Észak-Hamaban és Aleppo tartomány nyugati területén húzódó demarkációs vonalon.

Eközben a megszálló török és amerikai csapatok először hajtottak végre közös járőrözést az északnyugat-szíriai Mandbedzs város közelében. A járőrözés a Szadzsu-vízfolyás közelében történt, ami elválasztja a török megszállás alá került Dzsarabulusz várost Manbedzstől, amit az amerikai támogatású ún. “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) kurd milíciái ellenőriznek. Az SDF többségében kurd fegyveres csoportokból állnak, mint a YPG (Népi Védelmi Bizottságok). Ezeket a muszlim testvériségi török vezetés terrorista csoportoknak tartja.

A török védelmi miniszter, Hulusi Akar nyilvánosan ígéretet tett, hogy a szíriai Kurd Népi Védelmi Bizottságok (YPG) és más kurd fegyveres csoportok, mint a törökországi Kurd Munkáspárt (PKK) tagjai “a saját maguk ásta tüzelőállásokban lesznek elföldelve” Mandbedzs térségében. Ezenkívül kihangsúlyozta, hogy Ankara folytatni fogja a PKK elleni hadműveleteit Észak-Irakban, mert a szervezetnek kiterjedt harci infrastruktúrája van, amelyet Törökországban elkövetett támadások kiindulópontjaként használt.

Elszórt összecsapások még mindig folynak a megszálló Török Fegyveres Erők és a kurd milíciák (a szíriai Kurd Népi Védelmi Bizottságok -YPG/a törökországi Kurd Munkáspárt-PKK) között az észak-szíriai Kobani/Ajn Al-Arab város közelében. Szintén jelentések érkeztek arról, hogy a Török Hadsereg most török kormányzati támogatással fegyveres (dzsihádista) csoportokat szervez, amelyek rész vennének egy tervezett hadművelet végrehajtásában a YPG ellen az Eufrátesz-folyó völgyében.

Deir Ezzor tartományban a Szíriai Arab Hadsereg egy hatalmas lőszerraktárat tárt fel, amelyben 450 ezer darab 7,62×51 milliméteres űrméretű töltények vannak, Al-Majadin város közelében. Ezt a lőszer lerakatot ISIS terroristák hagyták hátra, amikor elvesztették az Al-Majadinért vívott csatát a Szíriai Arab Hadsereg ellen.

A szíriai állami média szerint ezt a lőszer mennyiséget az Egyesült Államok szállította különböző szíriai militáns csoportoknak (értsd: a “demokratikus ellenzéknek” és a “mérsékelt felkelőknek”), amelyek azután eladták az “Iszlám Állam” terroristáinak. Az elmúlt néhány évben több alkalommal előfordult, amikor az USA támogatta “ellenzéki csoportok” terrorista csoportoknak bizonyultak vagy nyíltan együttműködtek az ISIS terrorszervezettel.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg, Forrás: SouthFront.org

 

, , , , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com