2023. 03. 22.
Assad: A Nyugat problémája Oroszországgal 300 évre nyúlik vissza
2023. 03. 22.
“Dr. Bashar al-Assad szíriai elnök Moszkvából adott interjút március 16-án Vladimir Solviov újságírónak, az Russia-1 csatorna riporterének, amiben számos kérdés merült fel a szíriai-orosz kapcsolatokról, az amerikai dollár jövőjéről, a logikáról, ami uralja a nyugatit a kapcsolatai kialakításában Szíriával és a világ országaival, és nyugati-orosz harcról, illetve Erdogan török elnök kapcsolatáról Szíriával és a lehetséges jövőbeli találkozásról Assad elnökkel.
Assad-Putyin kapcsolatáról
Assad elnök: Putyin elnökkel először 2005-ben találkoztam, azaz körülbelül 18 évvel ezelőtt. Mi ugyan azon a nyelven beszéltünk akkor is, mint amit ma beszélünk. Én és Putyin elnök világosak vagyunk mind a nyilvános, mind a magán beszédben is. Létezik egy olyan orosz kultúra, ami távol áll a gyarmatosítás, a felsőbbrendűség és beképzeltség kultúrájától, amely tiszteletben tart másokat. Ez egy népi kultúra is egyben.
Amikor ez a kultúra tükröződni tud a politikai munkában, akkor stabilizáció alkuk ki, bizalom és tisztelet az országok egymás közti kapcsolatában. Mi nem éreztük egyszer sem azt, hogy mi egy tőlünk különböző országgal dolgoznánk együtt, még a Szovjetunió idején sem. Ők barátokat keresnek és ahhoz, hogy egy barát hasznos legyen, ennek a barátnak erősnek is kell lennie.
Ebből a képből kiindulva lehet megérteni a kapcsolatot köztem és Putyin elnök között, ami a nagy képből ered, ami már körülbelül hét évtizedes a két ország között. Az orosz logika a teljes ellentéte a nyugati logikának, ami csatlós országokat akar csupán mégha ez a dolog az országok érdekei ellen is szól.
A demokrácia jelentése a nyugatnál
“-Újságíró: a nyugatiak meg a NATO azt szokták mondani, hogy ők a szabadsággal, jóléttel és demokráciával fognak jönni, de amikor utoljára Aleppó városban jártam a földrengés után én nem láttam sem amerikaiakat, sem NATO tagállamokat segíteni. Mit csinál maga szerint Amerika meg a NATO a szíriai területeken? Kiknek nyújtanak segítséget?
-Assad elnök: a válasz a kérdésében van. Mit is tettek ők? Ők pontosan az ellentétét tették mindannak, amiről prédikálnak, ami a hamis emberi elveket illeti. Én azt gondolom, hogy a Nyugat rafináltsága, abban rejlik, hogy Ők nekünk kifejezéseket adtak el, amelyeknek a tartalmát ők maguk szabták meg, majd a világ nagy része ezeket a kifejezéseket el is hitte.
A szabadság kifejezése egy szép kifejezés, de lehet itt a szabadság szerintük az is, hogy ember embert olajon és tönkretegye a szabadságot és minden rossz cselekedetet kövessen el. Ez a szép kifejezés rendelkezhet egy ronda tartalommal. Ugyan ez van még, ami a demokráciát is illeti. A demokrácia azt jelenti, hogy minél többen részt vehessenek a nemzeti döntések hozatalában.
Számukra a demokrácia azt jelenti, hogy te csak abban lehetsz szabad, hogy elfogadd a neoliberalizmus kifejezéseit, amiket rád akarnak erőltetni. Akkor leszel csak demokratikus ha ezeket elfogadod. Így tehát a nyugati kifejezések azok hamis kifejezések mert az egész nyugati politika a hazugságon és félrevezetésen épült fel. A legeslegjobb nyugati országokban is ha igazat mondasz, akkor lehet véget vethetsz a poltikai karrierednek. “
Oroszország és Szíria démonizálása
Assad elnök: Önök és mi reégi tapasztalattal rendelkezünk, de néhányan ezt nem látják. Hiba lenne azt gondolni, hogy Oroszország problémája a Nyugattal mostanában kezdődött volna el, az ukrajnai üggyel vagy a Krímben. Az ő problémájuk Oroszországgal háromszáz éves, ami még Nagy Péter idejében kezdődött. Ami az elvárás Oroszországtól, hogy egy kicsi és gyenge, hozzájuk tartozó ország legyen.
Ez egy biztos elvárás és néhányan Oroszországban számítottak a Nyugatra és azt hitték, hogy Oroszország ha lemond dolgokról a Nyugat részére, akkor nyugodt lehet és békében élhet, de mégsem.. Oroszország felosztásának terve meg Oroszország gyengítése egy állandó nyugati cél, ami már vagy 300 éves.
Hasonló ez a dolog nálunk is Szíriában. A nyugati országok (Anglia meg Franciaország) gyarmatosították a régiónkat, ma meg Amerika foglalja a szíriai földeket. Semmit sem változtak meg, persze a politikájuk sem változott meg. Miután elhagyták a régiónkat később még a gazdasági tárgyalásaikban sem tudtak megváltozni. Ők csak is egy dolgot akarnak és mi ahányszor tárgyaltunk velük próbálva azt partneri megegyezési alapon, ők mindent elakartak venni Szíriától, cserben nagyon keveset adva nekünk, avagy ők a saját érdekeink ellen dolgoztak.
Ezért nem írtunk alá akkoriban azt a megegyezést velük. Szóval mit is tehetünk mi? Egyszerűen erősnek kell lennünk. Te egy Erdőben élsz ma, és az erdőben az erős megeszi a gyengét. Olyan nem létezik, hogy nemzetközi jog, ez a dolog csak papíron található. Ma mi az erősek világában élünk és ez az egyetlen megoldás. Bárcsak mondhattam volna más megoldásokat, de ha bármi mást próbálnék mondani, akkor nem lennék őszinte és csak is átvernélek vele.
Assad elnök barátsága Erdogannal.Mi történik?
“-Újságíró: családi barátságok kötötték össze Assad elnököt Erdogannal. Mi történt valójában?
-Assad elnök: ami történt azaz- és ez nem csak az én saját véleményem, hanem több Erdoganhoz közelálló török személy véleménye is, akik jól ismerik a személyiségét – hogy Erdogan egy muszlim testvériségi személy, aki nyíltan és mélyen a Muszlim Testvériséghez tartozik és a Muszlim Testvériségi személyek, avagy a Muszlim Testvériség, csak is egy dolog iránt törekszenek, méghozzá ahhoz, hogy hatalomra juthassanak. A hatalomhoz jutáshoz használják fel a vallást, és nem a társadalom javításához és szeretet terjesztéséhez az emberek között. Őket az ilyen dolgok nem érdeklik és első sorban csak is a Muszlim Testvériségi érdekek érdeklik őket. Amiket elkezdődött a háború Szíriában, akkor volt agy amerikai irányzat Obama kormányának idején, ami úgy gondolta, hogy eljött az ideje a Muszlim Testvériségnek, hogy átvegye a hatalmat az arab világ felett – mivel az amerikaiak szerint – a szekuláris arab országok nem érték el, amit Amerika akar, mivel a népeket nem tudtàk meggyőzni, hogy mondjanak le a jogaikról.
A Testvérségi kormány az egy olyan kormány, ami a vallás nevében kormányoz, így az amerikai elképzelés szerint, egy ilyen kormány jobban is tudná irányítani a népeket ezáltal. Természetesen ennek a tervnek a bukás volt a sorsa, mert az arab népek nem így gondolkoznak. Az arab népek tudnak különbséget tenni a mély tartalmakat tartalmazó vallás meg a kihasználó módszer között, amit a Muszlim Testvériség mutatott. Amikor ez az egész kezdődött, akkor természetesen minden muszlim testvériség személy ez irányba ment el, a testvérségi érdekek irányába, ahol nem található sem hűség, sem barátság. Az ilyen dolgokról Ők egyáltalán nem is szoktak gondolkozni, ezeknek a dolgoknak az értéke egyenlő a nullával náluk. Eleve nem is lehetsz muszlim testvériségi és őszinte, sem muszlim testvérségi és igazat mondó, egyszerre. “
Szóba jöhet egy tárgyalás Erdogannal?
-Assad elnök: mi elkezdtük a tárgyalásokat nemzet biztonsági és hadügyminiszteri szinteken és most mi tárgyalunk is lehetséges találkozásról külügyminiszter helyettes szinteken, talán azt a szintet is elérjük majd, hogy a külügyminiszterek találkozzanak egymással. Ez persze a megbeszélések részleteitől függenek és egy ilyen esetben szükséges szét választani a személyes érzelmeket és nemzeti érdeket. A nemzeti érdek az ami fontosabb és ha egy találkozás bármilyen félről is legyen szó, vele vagy bárki mással, Szíria érdekét képviseli és véget vet ennek a háborúnak, és megállítja a vérengzést, akkor természetes módon nekünk abba az irányba is kell haladnunk. Ez egy természetes dolog, amit mégsem kell vitatni. Mi nem indulhatunk ki a dühből, méregből vagy más érzelemből ilyen esetben, az nagy hiba lenne!
A szíriai First Lady, Asmaa al-Assad szerepéről
– Elnök úr, az ön felesége hatalmas szerepet játszik számos emberi program keretében. Én is láthattam, ahogyan emelt fővel küzd a betegség ellen és hogyan találkozott az emberekkel akkor, hogyan kezeli is viselkedik vele a nép. Láthattam azt, ahogyan szeretik őt Szíriának a gyermekei és népe. Ezért is a családja elnök úr, saját maga meg a felessége is mindig veszélyeztetve vannak. Önök mindig kivannak téve a gyilkosság és merénylet kísérletének. Hogyan élhetnek ekkora félelmetes nyomás alatt?
-Assad elnök: ez egy fontos pont, mert az ember hat a másokra és ők is hatnak rá. Minden bizonnyal első sorban az embert a saját családja és barátai tudják befolyásolni a legjobban. Első sorban az embert persze a felesége és gyermekei tudják érinteni, ezért ha nem lenne egy támogatás a család tagjai között meg egy bizalom a férj és feleség között, akkor minden bizonnyal a teljesítését negatívan érinti az embernek.
A támogatás, amit mi egymás között, családtagok között tudunk nyújtani egymásnak, olyan körülmények és kihívások között, mint a háború az mindenképpen nagyon fontos, amikor elmész otthonról és nem tudhatod, hogy haza mész e egyáltalán egy rakéta támadás vagy bármi más merénylet miatt. Ha nem adnánk meg egymásnak mi egymás között mindent, amit lehet és nem bíznánk meg egyfajta képen egymásban a félelem helyett, akkor mindenkit minden negatívan befolyásolná. Engem is rosszan érintene meg a feleségemet is. A félelem minden esetre senkit sem képes megvédeni, akinek megkell halnia az meg is hal, és mi mint emberek hiszünk a sorsban.
-Assad elnök: a feleségem mindenek előtt és első sorban hazáját szerető szíriai állampolgárként töltött nagy szerepet. Olyan személyként, akinek van egy tiszta rálátása a háború körülményeinek és szükségleteinek. Ő mély rálátással rendelkezett a dolgok felett ezen bonyolult körülmények között és fontos szerepet töltött be azáltal hogy beszélgetett és találkozott emberekkel, megosztva mindenféle gondolatot, amik valami módon tudják kezelni a háború eredményeit minden téren. Te is tudod, hogy egy háború egy országban mindenre rá súlyt. Az infrastruktúrát, a gazdaságot, a kultúrát és a társadalom minden oldalára úgy rásújt, hogy végtelen tenni való van valóban ellene. A feleségem minden bizonnyal hatalmas munkát végzett, ami néha nem látható a médiában, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy legyenek eredmények. Az ő szerepet számomra hatalmas támogatás volt minden téren!
Orientalista.hu – Cadmus