Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2017. 12. 19.

Assad: Az amerikai támogatású milíciák árulók

2017. 12. 19.

Árulók azok a szíriai milíciák, amelyeket az Egyesült Államok támogat – jelentette ki Bashar Al-Assad szíriai elnök a hivatala által közzétett hétfői közleményében.

Assad korábban már leszögezte, hogy kormánya addig nem nyugszik, amíg Szíria minden területe vissza nem tér a Szíriai Arab Hadsereg ellenőrzése alá. Legutóbb november elején tett arra utalást, hogy a kormányerők és szövetségeseik következő célpontja a Washington támogatását élvező és Szíria területének több mint negyedét ellenőrző ernyőszervezet lehet.

Bashar el-Assad akkor úgy fogalmazott, hogy a háborút azok ellen vívják, akiknek az „államok megosztása és meggyengítése” a célja. Közölte azt is, hogy a terrorszervezetek elleni győzelmek meghiúsították az ország „szétdarabolására” vonatkozó terveket és a „terroristák céljait”.

A szíriai elnök hétfőn az iráni legfelsőbb politikai és vallási vezető, Ali Hamenei ajatolláh külügyi tanácsadójával, Ali Akbar Velajatival folytatott találkozóján nyilatkozott így.

Washington a többségségben észak-szíriai kurd fegyveresekből álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezetet támogatja, amely elfoglalta Rakkát, majd egészen a délkelet-szíriai Deir Ezzor tartományig nyomult előre, kiterjedt területeket vonva ellenőrzése alá. Mivel az IÁ-nak katonai szempontból befellegzett Szíriában, más, kisebb szélsőséges és felkelő csoportokat leszámítva az amerikai támogatású SDF és az orosz-iráni támogatású szíriai hadsereg jelenti a legerősebb szárazföldi erőt a lassan 7 éve háború sújtotta közel-keleti országban. Lényegében az SDF a Szíriát átszelő Eufrátesz keleti, míg a szíriai elnökhöz hű kormányerők a folyó nyugati oldalán fekvő területeket ellenőrzik.

A szíriai államfő hétfőn találkozott Dmitrij Rogozin orosz kormányfőhelyettessel a nyugat-szíriai hmejmími orosz légitámaszponton. Assad ott közölte azt is, hogy üdvözli az ENSZ szerepvállalását a közelgő szíriai választásokban, de csak akkor, ha a világszervezet tiszteletben tartja Szíria szuverenitását és a szíriai nép akaratát.

Assad hangoztatta, hogy reményei szerint Rogozin látogatása hozzájárul a szíriai-orosz kapcsolatok kibővítéséhez azokon a gazdasági területeken, amelyeknek korábban kisebb figyelmet szenteltek. Közölte: orosz cégek sokasága tevékenykedik már Szíriában, az orosz miniszterelnök-helyettes látogatása pedig a két ország gazdasági együttműködésének új kezdetét jelöli.

Rogozin kijelentette, hogy Damaszkusz jelenleg csak és kizárólag Oroszországgal kíván együttműködni a háború sújtotta közel-keleti ország energetikai szektorának újjáélesztésében.

Az orosz politikus szerint Assad leszögezte, hogy nem akar olyan vállalatokkal együttműködni, amelyeknek anyaországa elárulta Szíriát. Rogozin kifejtette, hogy a szíriai háború kitöréséig Damaszkusz több nyugati országgal is jó viszonyt ápolt, de ezek az országok elfordultak Szíriától, mihelyst az terrorfenyegetéssel találta magát szemben. Oroszország bezzeg segítő kezet nyújtott – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.

Moszkva 2015-ben avatkozott be a szíriai konfliktusba Assad oldalán. A szíriai konfliktus 2011-ben tört ki.

Az Assad által említett gazdasági együttműködést érintve Rogozin egyebek mellett közölte: Oroszország idén a búzatermelés és -exportban a világelső, a szíriai tengeri kikötők pedig tökéletesen megfelelnek az orosz búzaexport szállítására nemcsak Szíriába, de a térség más országaiba is. A kormányfőhelyettes tudatta azt is, hogy Oroszország és Szíria közösen tervezi az utóbbi területén fellelhető foszfátlelőhelyek feltárását, kitermelését és értékesítését, amire – mivel az a műtrágya egyik alkotóeleme – nagy a kereslet – mondta Rogozin.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑