2019. 12. 06.
Assad elnököt dicsérte az Egyesült Arab Emirátusok ügyvivője
2019. 12. 06.
Az Egyesült Arab Emirátusok Damaszkuszban szolgálatot teljesítő ügyvivője szerint kitűnő és erős kapcsolat van hazája és Szíria között. Ezen kívül dicsérte Bashar Al-Assad elnököt is.
Az Emirátusok nemrég felújított damaszkuszi nagykövetségén Abdul Hakim Ibrahim Al-Nuaimi dicsérte Assad elnök kormányát és kijelentette, hogy Abu Dhabi abban érdekelt, hogy erősítsék a kapcsolatokat a két ország között. Az ügyvivő az Emirátusok függetlenségének 48. évfordulójára megrendezett követségi fogadáson beszélt erről, ahová szíriai állami vezetőket is meghívtak.
,,Imádkozunk Istenhez, hogy a biztonság és a stabilitás érvényesüljön Szíriában Bashar Al-Assad bölcs elnöksége alatt.,,
Nuaimi ügyvivő ezt egy évvel azután nyilatkozta, hogy az Egyesült Arab Emirátusok felújította és újra megnyitotta nagykövetségét Szíriában, mely hat évig zárva volt a fegyveres konfliktus miatt. A szíriai polgárháború kirobbanásakor ugyanis a legtöbb arab ország bezárta diplomáciai képviseletét az országban. Nuaimi szerint az Emirátusok követségének újra nyitása az első jele annak, hogy az arab országok képviseletei visszatérnek Damaszkuszba.
Az év elején az Emirátusok már részt vett a Szíriában megrendezett Damaszkuszi Nemzetközi Vásáron. Olyan országokkal együtt jelentek meg mint Omán, Algéria és Egyiptom. Ezen kívül az Arab Liga is döntött arról, hogy ebben a hónapban visszaállítják Szíria 2011-ben felfüggesztett tagságát.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Iran Press)