Cadmus fordítás Cadmus
Keresztényüldözés

2018. 12. 17.

Átadja a helyét a kommunista püspököknek a kínai földalatti egyház két püspöke

2018. 12. 17.

A kínai kommunista állampárt és a szentszék közös erővel helyezték nyomás alá a kínai földalatti egyház két Rómához hű püspökét. A szentszék 2017 októberében levélben, decemberében pedig már egy diplomáciai küldöttséggel kérte nyugdíjba vonulásra Shantou püspökét, Peter Zhuangot. Ugyanígy Joseph Guo Xijint, Mindong püspökét arra szólították fel, hogy segédpüspökként szolgálja tovább az egyházmegyét.

A két törvényes püspök helyére két törvénytelenül felszentelt kommunista püspököt, Joseph Huang Bingzhang-ot és Vincent Zhan Silu-t kívánták helyezni.

A két kommunista püspök idén szeptemberig kiközösítés alatt állt. A szentszék és a kínai kormány között szeptember 22-én kötött egyezmény keretében azonban az ő és hat további állampárti püspök kiközösítését Ferenc pápa feloldotta.

A szentszéki-kínai egyezmény szövege továbbra sem került még nyilvánosságra. A róla szóló tudósítások ugyanígy nem tették világossá, hogy a visszafogadott kommunista püspököknek mi is lesz az Egyházon belül a jogállása. Csak sejteni lehetett azt, hogy Ferenc pápa püspöki rangban hagyja és a kínai egyház élére helyezi őket, például abból, hogy a Szentatya az októberi rendes püspöki szinódusra egy korábban kiközösített kínai püspököt hívott meg, hogy a kínai egyházat képviselje.

A Külföldi Missziók Pápai Intézetének híroldala, az AsiaNews december 13-án közölte a hírt, hogy a szentszék és a kínai állam között megkötött egyezmény nyomán a két földalatti püspök, Peter Zhuang és Joseph Guo Xijin, feladják az ellenállást, és átadják a helyüket a két visszafogadott kommunista püspök számára.

A két püspök a beleegyezését írásba is adta egy a pekingi Diaoyutai Állami Vendégházban rendezett találkozón, amelyen a szentszéket Claudio Maria Celli érsek, a Társadalmi Kommunikáció Pápai Tanácsának korábbi elnöke képviselte. Celli érsek a Vatikán és Kína közötti tárgyalások közvetítője 2014 óta, amikoris a két állam ismét felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot. A találkozón az érsek jelentette be azt a szentszéki határozatot is, hogy a két földalatti püspök helyét Joseph Huang Bingzhang és Vincent Zhan Silu veszi át.

Az AsiaNews szerint Celli érsek Guo püspököt egy levéllel bírta rá a tisztsége átadására. A levélben a szentszék államtitkára, Pietro Parolin bíboros, valamint Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusa szólította fel Guo püspököt, hogy mondjon le Zhan püspök javára.

Az AsiaNews a mindongi egyházmegye papjainak beszámolójára hivatkozva írta meg azt is, hogy Celli érsek arról tájékoztatta Guo püspököt, hogy maga Ferenc pápa kéri őt az engedelmességnek erre a gesztusára, “és áldozatvállalásra a kínai egyház általános helyzetéért”.

Az AsiaNews riportja ugyanakkor leszögezte, hogy minden eddigi esetben, amikor a szentszék a kínai Hazafias Szövetség valamely püspökét törvényesítette, ezt kizárólag úgy tette, hogy az illető egy földalatti püspök fennhatósága alatt segédpüspökként működhetett. Ennek fordítottja most először történik meg.

Guo püspököt korábban többször is bebörtönözték a kínai hatóságok, amiért nem volt hajlandó átengedni a szolgálatát a kommunista Vincent Zhan Silunak. Idén márciusban a hatóságok ismét elfogták, majd újra kiengedték, de eltiltották őt a misézéstől.

Katolikusválasz

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑