2017. 08. 26.
Átmeneti sikerek után ismét visszaszorul az Iszlám Állam Rakkában
2017. 08. 26.
Az ISIS terrorszervezet nagy támadó hadműveletet indított csütörtökön a szíriai kormányerők ellen Rakka tartomány déli részén, amely több öngyilkos merénylő vezette “autóbomba” (VBIED) felrobbantásával kezdődött és jelentős területi nyereségre tett szert.
Az Al-Masdar News hírújságnak nyilatkozó egyik szíriai katonai forrás szerint az ISIS terrorszervezet fegyveresei több autóbombát használtak fel, hogy áttörjék a kormánycsapatok védelmi vonalát az Euphrates-folyó nyugati partján és rohamozó csoportjaikat áttolják a robbanások keltette porfelhőkön.
Csütörtök estig az ISIS terroristák vissza tudtak foglalni több települést a folyó nyugati partján, ezek: Bo Hamad, Ghanim Al-Ali, Zur Shammar, Huwajdzsah, Al-Maklah és Atszhanah.
Helyi források szerint az ISIS terrorszervezetet két tényezőt kihasználva volt képes előrenyomulni.
Először a terrorista entitás összegyűjtötte a szükséges élőerőt az offenzíva végrehajtására azzal, hogy összevonta a Kelet-Hamaból és Kelet-Homszból mostanában távozott fegyvereseit.
Másodszor a terrorszervezet kihasználta, hogy a Szíriai Arab Hadsereg Tigris Alakulatai áttelepültek Dél-Rakkaból a kelet-homszi és kelet-hamai frontvonalakra, helyben csak a szíriai államhoz hű törzsi harcosok és kevesebb létszámú reguláris katonai alegység maradt az ISIS terroristák támadásának kitett terület védelmére.
Csütörtök este a Tigris Alakulatok gyorsan egy gépesített harccsoportot vontak össze Dél-Rakkában, hogy reagáljanak a változó helyzetre.
A Szíriai Arab Hadsereg péntek reggel nagy ellentámadást indított Al-Rakka tartomány déli részén, csapást mérve az ISIS terrorszervezet állásaira a csütörtökön megszállt településeken.
A Tigris Alakulatok “Nabhan Harccsoportja” vezetésével a Szíriai Arab Hadsereg megrohamozta az “Iszlám Állam” nevű terrorszervezet állásait, a szíriai katonák több terroristával végeztek, megbosszulva ezzel a csütörtökön elesett bajtársaikat.
A Tigris Alakulatokban szolgáló egyik katonai forrás szerint a Szíriai Arab Hadsereg mostanáig visszafoglalta az ISIS terroristák által csütörtökön lerohant területek több mint 80 százalékát, közöttük Abu Ghannam falut Al-Rakka tartomány déli részén.
A forrás hozzátette, hogy a szíriai kormányerők tegnapi személyi veszteségének legnagyobb részét a Rakkawi törzsi milícia harcosai tették ki, akiket a Szíriai Arab Hadsereg által legutóbb felszabadított területek védelmezésével bíztak meg.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg