Az 1915-ös népirtás egyházi vértanúi
2015. 02. 18.
Az ifjútörökök ördögi terve, az iszlám vallás embertelen eszközökkel való terjesztése létükben veszélyeztette a keresztény egyházakat. Vezetőiket igyekeztek elpusztítani, központjaikat szétverték. Már csak azért is, nehogy valaki vagy bármilyen szervezet a nemzeti ellenállás élére állhasson.
Ezt Talaat bej, a belügyminiszter a német nagykövetség munkatársa előtt is bevallotta: „A Porta a világháborút arra akarja fölhasználni, hogy belső ellenségeit (a keresztényeket) teljesen fölszámolja.”
Benedek pápa szultánhoz intézett levelében és a világ közvéleménye előtt erélyesen tiltakozott. Ezt meleg szavakkal köszönte meg Záven pátriárka, konstantinápolyi örmény katolikosz „remélve, hogy ez a kiontott vér a két egyház cementje lesz”. Sajnos minden látható eredmény nélkül. Az I. világháború előtt a mai Törökország területén a lakosság 20 %-a nem volt muzulmán. Ez az arány ma a zsidókkal együtt sem éri el a 2 ezreléket. Csak megjegyezzük, hogy az ortodox görögök, szírek és protestáns egyházak sem kerülhették el a sorsukat.
A genocidium során teljesen vagy részben elpusztítottak közel 1900 örmény templomot vagy kápolnát és 230 kolostoregyüttest. A megmaradottak közül is sokat máig hagynak romba dőlni. Nemzetközi tiltakozás hatására ugyan az áchthámári Szt. Jel templomot kívülről helyreállították és 2007-ben múzeumként az idegenforgalom előtt megnyitották, de benne szentmise tartását nem engedélyezik, a reliefeket lekaparták, a freskók tönkrementek és kupolájára sem helyezték vissza a 1915-ig rajta lévő keresztet. Európában kevesen tudják, hogy Törökországban ma sem szabad új keresztény templomot építeni (miközben Ny-Európában sorra épülnek a mecsetek).
Az örmény apostoli egyházból Csilgatján, dijarbekiri érseket elevenen megégették, a szmirnai (izmiri) püspököt börtönbe vetették, sok más között felakasztották Gelemkárján szivaszi, Torikján Sábin-karahiszári, Chorenján charputi és Szahadetján erzerumi érsekeket.
A törökországi örmény katolikusokról két rövid összegző jelentés: 1915 után az egész egyházat újjá kellett szervezni, 17 püspökség megszűnt, a papság felét kiirtották. Még szomorúbbak Therzján pátriárka adatai: 70 000 hívéből alig több mint 16.000, 157 papjából 21, 128 apácából 56 menekült meg. Az adatok bizonyára más-más időpontból származnak.
Hadd idézzük fel néhányuk sorsát elsősorban Andrea Riccardi, a Sant Egidio közösség alapítója könyve és a mechitáristák 2008-as naptára alapján:
Iknadiosz (Csukrallah) Der Malojant, Mardin érsekét 2001-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta. Ünnepe 2003 óta a pünkösd utáni szerdán van az örm. kat. egyházban. (Mardin, 1869 – ugyanott, 1915). 1915-ben templomát és az érsekséget török katonák vették körül. Fegyvert kerestek, majd miután nem találtak, feldúlták a levéltárat. Májusban összehívta püspökeit, felolvasta végrendeletét, melyben felkészítette őket a várható vértanúságra, állhatatosságra, imádságra buzdított. Júniusban papjaival és híveivel, összesen 27 társával Dijarbekir felé deportálták. Bíróság elé állították és Mamduh bég, a rendőrfőnök megint fegyvereket követelt tőlük. Hiába utasította vissza a hűtlenség alaptalan vádját és hivatkozott a szultán kitüntetésére, mellyel szociális munkáját elismerte. De felkínálták neki, hogy megmentheti életét, ha áttér az iszlám vallásra. Ez különben visszatérő módszer volt az 1915-ös rémtettek folyamán. Természetesen megtagadta. Ekkor kegyetlenül megverték és társait lelőtték. Megismételték az ajánlatot, de amikor ez is hatástalan volt, halálra ítélték. „Igaz hitemért élek és halok meg. Dicsőségem Krisztus keresztjében és Istenben rejlik.” – válaszolta. Erre a parancsnok tarkón lőtte. „Uram irgalmazz, kezedbe ajánlom lelkemet” – ezek voltak utolsó szavai.
Mikhájel Chácsádurján, Malatia város püspöke. A megyei kormányzó udvarias meghívásának tett eleget, de a látogatás hamar kihallgatássá változott. Fenyegették, szidalmazták, de ezekre nem válaszolt. Aztán beözönlöttek a csendőrök, püspöki gyűrűjét ellopták, lefogták és lelökték a börtön lépcsőjén. Kötelet vetettek a vérző püspök nyakába. Elájult, de ütésekkel eszméletre térítették. Válogatott kínzások után a sejk elé vitték. Miután neki is hasonló ajánlatot tettek, erre szintén nem volt hajlandó: „Ha azért hoztatok ide, hogy megöljetek, tegyétek meg!” Újabb kínzások közben kávéztak és dohányoztak a hóhérai. Végül mellkeresztje láncával fojtotta meg a csendőrparancsnok. Testét egy örmény holttestekből álló halomra dobták.
Ántreász Cselebján, Dijarbekir város püspöke. A Szeplőtelen Fogantatás kongregáció nővéreivel és hívők nagy csoportjával együtt fogták el. A városból a Tigris partjára vitték, mellig egy gödörbe ásták, csak a jobb keze maradt szabadon. A csendőrök kövekkel hajigálták, kényszerítve, hogy így áldja meg halálra ítélt híveit. A rá dobott kövek végül betemették.
Szdephán Iszrájelján, Charput püspöke. Gyilkosaitól azt kérte, engedjék meg neki, hogy felkészítse társait a halálra. Valamennyiüket kivégezték.
Biztosan vértanúnak nyilvánított mechitáristák:
Thovmász Odábásján és Gárábed Száhágján, Trabzonban 29 és 33 évesen, Mádthevosz Hádzsján, Chodorcsurban 48 évesen és Boghosz Kászpárján, Mardinban, 36 évesen. Nincsenek ugyan vértanúnak nyilvánítva, de haláluk évszáma (1915), helye (Erzerum, ahol szinte az egész örménységet kiirtották) és életkoruk alapján biztosnak látszik, hogy szintén az öldöklés áldozatai lettek: Váhán Madigján és Thovmász Gedigján, 47 és 39 évesen.
Gjuregh Hovhánnesz Zohrábján örm. kapucinus püspök túlélte ugyan a genocidiumot, sorsa jól jellemzi a török hatóságok későbbi magatartását. Erzurumban volt a misszió elöljárója. Családja mintegy 50 tagját lemészárolták a törökök. 1923-ban kötél általi halára ítélték, de előzőleg kegyetlenül megkínozták. Életfogytiglani száműzetésre ítélték, mert segítette az üldözött görögöket. 1923-38: Görögországban örm. menekültek misszionáriusa volt. 1940: Szíriában püspökké szentelték. Börtönbe vetették, majd 1953-ban kiutasították, majd az európai és dél-amerikai örmény közösségek vizitátora volt. A 1972-ben halt meg Rómában. Állítólag saruját és süvegét a bp.-i örm. kat. lelkészség múzeumában őrizték.
Április 24-én rájuk is emlékezünk minden évben, különösen most, a századik évfordulón. A gyászmise ”Papok és népek” kezdetű éneke szerint „Könyörületes Úr, papok és népek, kérjük tőled, fogadj el minket azok a reményével, akik hitben tértek nyugalomra a mennyei Jeruzsálemben, ahol az igazak gyülekeznek, hogy velük együtt mindenkor dicsőítsük Szentháromságod hármas személyét.”
Ekkora áldozatot ma Magyarországon lelkiismeretünk nem követel tőlünk. De nem hibázunk-e hallgatásunkkal, amikor némán szembesülünk az igazságtalanságokkal, szemfényvesztő hazugságokkal és csalásokkal? Amikor például Azerbajdzsán és Törökország hivatalos képviselői ünnepélyes akció keretében a Gellért-szállóban letagadják másfél millió örmény kiirtásának tényét, amelyet dokumentumok és visszaemlékezések tömkelege bizonyít? És a többi néma csend?
Orientalista.hu – Kistarcsa
Örményország hazaküldi az orosz határőröket →
Izraenek kémkedő személyeket vettek őrizetbe Törökországban →
A gázai keresztények keresztutat járnak →
