Cadmus fordítás Cadmus
Afganisztán

2016. 05. 02.

Az afgán hadsereg országszerte offenzívát indított a tálibok ellen

2016. 05. 02.

Az afgán fegyveres erők tizennyolc tartományban indítottak hadműveleteket a tálibok ellen, miután a szélsőségesek e hónap elején megkezdett tavaszi offenzívája nyomán újra felerősödtek a harcok az országban – derül ki az afgán védelmi minisztérium szombati közleményéből.

A harci repülők és nehéztüzérség által támogatott katonai akciók a közép-ázsiai ország azon régióira összpontosítanak, amelyekben a kulcsfontosságú körzetek visszafoglalásáért küzdő tálib felkelők fokozottan támadják a kormányerőket.

A konfliktus sújtotta ország keleti részén a hadsereg mintegy 80 fegyveressel, köztük az Iszlám Állam terrorszervezet kilenc tagjával végzett az elmúlt 24 óra alatt – közölte a védelmi tárca.

A tálibok leszögezték, addig nem vesznek részt béketárgyalásokon, ameddig Afganisztánban idegen katonák állomásoznak. A szélsőségesek április 12-én jelentették be, hogy elindították tavaszi offenzívájukat, amelynek célkeresztjében a “Nyugat szolgáiként” megbélyegzett afgán hadsereg és az általuk megszállóknak nevezett amerikai, illetve NATO-katonák állnak.

A tálibok “az ellenséges pozíciók elleni széles körű támadássorozatokkal, öngyilkos merényletekkel [.] és a városközpontokban tevékenykedő ellenséges parancsnokok meggyilkolásával” kívánják elérni céljaikat.

Az afgán haderők főparancsnoka, Kadam Sáh Sahím szerint az iszlám szélsőségesek pszichológiai hadviselést folytatnak, amelynek célja a kormányba vetett bizalom megingatása és a morál gyengítése. A riportereknek nyilatkozó tiszt leszögezte: a tálibok nem fognak sikerrel járni.

A béketárgyalások elakadása és az újra fellángoló harcok miatt csalódott elnök, Asraf Gáni biztonsági források szerint kiadta a parancsot a szélsőségesek elleni átfogó támadóhadjáratra.

Kormánytisztviselők és a NATO illetékesei egyaránt heves harcok által beárnyékolt évre számítanak. Tavaly 5500 katona és rendőr halt meg Afganisztánban. A szélsőségesek az elmúlt évek egyik legvéresebb terrorcselekményét április 19-én hajtották végre Kabulban egy pokolgéppel megrakott teherautóval. A detonációnak legalább 64 halálos áldozata volt, több százan megsebesültek.

Az iszlamista felkelés megerősödött az országban állomásozó legtöbb nemzetközi katona 2014 végi kivonása óta. Megfigyelők szerint a tálibok soha nem voltak ilyen erősek, amióta 2001-ben a Washington vezette katonai koalíció megdöntötte hatalmukat.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑