Az ENSZ elítélte az izraeli hadsereg gázai kórházat ért légicsapását
2025. 08. 26.
Több ENSZ-szervezet is tiltakozásának adott hangot az izraeli hadseregnek a gázai Nasszer kórház elleni támadása miatt, amelyben palesztin források szerint legalább húsz ember, köztük öt nemzetközi médiának dolgozó újságíró vesztette életét. Az előzetes figyelmeztetés nélküli légicsapás a gázai övezeti Hán-Júniszban levő épület külső lépcsőjét érte, ahol a tudósítók rendszeresen dolgoznak kameráikkal.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának szóvivője hangsúlyozta: “az újságírók nem célpontok, a kórházak nem célpontok”. Ravina Shamdasani szerint a történteknek nem döbbent hallgatásra, hanem határozott tettekre kellene ösztönöznie a nemzetközi közösséget.
Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) vezetője a nemzetközi közösség “sokkoló közönyét” bírálta a közösségi médiában. Elmondása szerint Izrael a támadásokkal “megpróbálja elhallgattatni az utolsó hangokat, amelyek felhívják a figyelmet az éhínség áldozatául esett gyermekek csendes halálára”.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) főigazgatója szerint a folyamatos bombázások miatt Gázában az amúgy is súlyosan korlátozott egészségügyi ellátás teljesen összeomlik. “Nem mondhatjuk elégszer: az egészségügy elleni támadásokat azonnal le kell állítani. Azonnali tűzszünetre van szükség” – írta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, hozzátéve, hogy a támadásnak további ötven sérültje van, köztük súlyos állapotú betegek.
Az Izraelben dolgozó külföldi tudósítók szakmai szervezete (Foreign Press Association, FPA) közleményében “felháborodásának és megdöbbenésének” adott hangot, az esetet pedig a háború kezdete óta “a nemzetközi újságírókat ért egyik leghalálosabb izraeli támadásnak” nevezte. “Ez már túl régóta tart, és indokolatlanul sok újságíró életét követeli” – írták, felszólítva az izraeli kormányt, hogy hagyjon fel az újságírók elleni támadásokkal. “Ez fordulópont kell, hogy legyen. Felszólítjuk a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek meg mindent kollégáink védelmében, mert mi magunk erre nem vagyunk képesek” – hangsúlyozták.
David Lammy brit külügyminiszter megdöbbenésének adott hangot a Nasszer kórház elleni támadás miatt. “A civileket, az egészségügyi dolgozókat és az újságírókat védeni kell” – írta az X-en, és “azonnali tűzszünetet” sürgetett.
A török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága “a sajtószabadság elleni támadásnak és újabb háborús bűnnek” nevezte az izraeli légicsapást. A hivatal vezetője, Burhanettin Duran szerint Izrael “azt képzeli, hogy az újságírók elleni rendszerszintű támadásokkal elhallgattathatja az igazságot”.
Uniós szóvivő: a támadás a gázai Nasszer kórház ellen teljes mértékben elfogadhatatlan
Az Európai Bizottság elítélte kedden a Gázai övezet déli részén lévő Nasszer kórház elleni izraeli légicsapást, amely előző nap legalább húsz ember életét követelte, köztük öt újságíróét és négy egészségügyi dolgozóét.
A brüsszeli testület szóvivője hangsúlyozta: a civilek és az újságírók védelmét a nemzetközi jog garantálja, ezért a történtek “teljes mértékben elfogadhatatlanok”. Anouar El Anouni hozzátette: túl sok áldozatot követelt már a konfliktus, amelynek “most véget kell érnie”. Felszólította Izraelt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot, és vizsgálja ki a támadást.
Emlékeztetett: az EU idén 170 millió euró humanitárius támogatást nyújtott a palesztinoknak, és légihídon keresztül eddig 4800 tonna segélyt juttatott el Gázába, az Európai Bizottság pedig következetesen sürgeti a humanitárius segélyek akadálytalan beengedését az övezetbe.
“A terepen zajló helyzetről világosan fogalmaztunk: a humanitárius szenvedés Gázában felfoghatatlan mértéket öltött. Az éhínség a szemünk előtt bontakozik ki. Azonnali intézkedésre van szükség az éhezés megállítására és visszafordítására. A humanitárius teret védeni kell, a segélyt soha nem szabad politikai fegyverként használni” – jelentette ki.
A szóvivő hozzátette, hogy Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő rendszeres kapcsolatban áll az izraeli külügyminiszterrel, és az Európai Bizottság minden diplomáciai eszközt igyekszik mozgósítani a humanitárius helyzet javítása érdekében. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy esetleges további szankciókhoz a 27 EU-tagállam egyhangú döntése szükséges.
MTI














