Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2024. 09. 18.

Az iraki miniszterelnök most már hazaküldené az amerikai katonákat

2024. 09. 18.

Az Iszlám Állam már nem probléma, ezért jobb lenne, ha az amerikaiak is hazamennének. Az iraki háború után 2014-ben tértek vissza az amerikaiak az országba, hogy harcoljanak az ISIS ellen.

Irakban már nincs többé szükség az amerikai katonák jelenlétére, ugyanis az Iszlám Államot (ISIS) már jórészt sikerült legyőzni az országban, ezért Washington hamarosan bejelenti a katonák kivonulásának menetrendjét is – mondta Mohamed Sia Al-Szudani iraki miniszterelnök egy interjúban.

Irakban jelenleg 2500 amerikai katona állomásozik, a 2014-ben az Iszlám Állam ellen indított nemzetközi koalíció eredményeként. Noha az ISIS ma már jóval gyengébb, mint amikor az amerikai csapatok megérkeztek, hiszen akkor jelentős területet és nagyobb városokat is ellenőrzött, a szervezet harcosai továbbra is aktívak Irakban és Szíriában.

Az amerikai csapatok jelenlétét az országban sokan nem nézik jó szemmel és szeretnék, ha azok hazamennének, azonban több amerikai politikus szerint ez lehetőséget biztosítana az ISIS számára, hogy újraszervezze magát. A Bloombergnek nyilatkozva Al-Szudani ugyanakkor arról beszélt, hogy

már nincs meg az oka annak, hogy az amerikai katonák az országban tartózkodjanak.

A kérdést az iraki kormányfő áprilisban Joe Biden amerikai elnökkel is megvitatta washingtoni útja során, hadügyminisztere szerint pedig 2026-ra hagyják el az országot az amerikaiak.

Az amerikai katonák jelenléte a térségben különösen az Izrael és Hamász közötti háború kitörése óta célponttá teszi a csapatokat, különösen az Irán támogatását élvező milíciák számára. Januárban egy dróntámadás három amerikai katonával végzett Jordániában, míg Irakban számos politikai párt és milícia élvezi Teherán támogatását. Az ország új elnökének, Maszúd Peszeskjannak első külföldi útja is Irakba vezetett a múlt héten.

Al-Szudani ugyanakkor elmondta azt is, hogy véleménye szerint Irak és az Egyesült Államok között az amerikai csapatok kivonulása után is folytatódni fog a biztonsági együttműködés.

VG

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑