Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2017. 02. 15.

Az iraki termőföldek is áldozatul estek a terrorizmusnak

2017. 02. 15.

Teljesen tönkrement a mezőgazdaság a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet két éves megszállása után az iraki Ninive tartományban, amely korábban az ország egyik éléstárának számított.

Az iraki hadsereg kiűzte a dzsihadistákat a térség legnagyobb városának számító Moszul környékéről, valamint a közeli falvakból is.

A szélsőségesek után mindenütt pusztítás maradt. Nem csak a házak, de a termőterület is a terror és a hozzá nem értés áldozatául esett. A gazdák mind tönkrementek. Mielőtt a dzsihadisták megszállták a faluját, Sami száz tonna gabonát adott el. Ám egy nap fegyvert nyomtak a fejéhez, és elkobozták a földjét.

– Hogy fogom mindezt újjáépíteni? Azt reméljük, hogy a nemzetközi szervezetek segítenek nekünk, de a kormány részéről nem számíthatunk semmire. Ha engem kompenzálnak, akkor mindenkit kell Baszrától Duhokig – vélte egy gazda.

Ninivében másfél millió tonna búzát termesztettek évente, ami Irak teljes búzatermelésének mintegy 21%-át adta. Az Iszlám Állam megszállása után ez a mennyiség 300 ezer tonnára esett vissza.

Becslések szerint a gazdák 70%-a elmenekült, amikor a dzsihadisták megjelentek. Akik maradtak, azokat kemény adózásra kötelezték. Ez történt Salammal is:

– Voltak irodáik, ott kellett befizetnünk a zakatot. Nem lehetett megúszni, muszáj volt. Aki nem fizetett, ahhoz kimentek, megbüntették, és azután börtönbe zárták – magyarázta a földműves.

Az Iszlám Állam nem kezelte jól a mezőgazdaságot. Például egy tonna búzáért 188 eurót fizettek, míg a kormány anno 565 eurót fizetett érte a termelőknek.

Ráadásul a dzsihadisták több mint 1 millió tonna búzát elvettek az állami silókból, és a mezőgazdasági gépek csaknem felét eladták, hogy pénzhez jussanak.

Ezen felül tönkretették az öntözőrendszert is. Ráadásul a termőföldeken rengeteg taposóaknát hagytak hátra. Ez tovább súlyosbítja az amúgy is válságos helyzetet. A helyi gazdaszövetség vezetője magyarázta el a helyzetet:

– Azt reméljük, hogy a nemzetközi szervezetek és az aknamentesítők megtisztítják majd a mezőgazdasági területeket a robbanószerkezetektől. Ez a terület a frontvonalra esett, így tele van taposóaknával. A gazdák addig nem tudnak visszatérni a földjeikre – magyarázta a gazdaszövetség elnöke.

Az ENSZ élelmezésügyi szervezete arra figyelmeztet, hogy csaknem két és félmillió iraki nem jut megfelelő táplálékhoz a mai napig.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:





Back to Top ↑