Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2016. 04. 21.

Az ISIS a saját katonáit öli meg a szerveikért

2016. 04. 21.

Az orosz bombázások következtében az Iszlám Állam területén található infrastruktúra jelentős károkat szenvedett, ami érzékenyen érinti az olajcsempészést is. Egyes becslések szerint az ISIS-nek korábban évi 1 milliárd dollár körüli bevétele volt az olajból, most kénytelenek más források után nézni.

A Times of India értesülései szerint a helyzet odáig fajult, hogy most már megölik a saját sebesültjeiket, hogy eladhassák a szerveiket a feketepiacon.

Az iráni FARS hírügynökség is megerősítette az információkat: a terroristák költségvetési hiánnyal küzdenek Moszul déli részének elvesztése után, ezért megölik a sebesült katonáikat és kiveszik a szívüket és a veséiket.

És ez még nem minden: bár korábban nem okozott nekik gondot, hogy kivégezzék a foglyaikat és erről videót töltsenek fel a YouTube-ra, jelenleg arra szorulnak, hogy a halálra ítélt rabokat minél tovább életben tartsák, és minél több vért vegyenek tőlük.

Az Iszlám Állam bevételei 30%-kal csökkentek a tavalyihoz képest, ezért új adókat vezettek be a területeiken. Az IHS elemzőcég adatai szerint 2015 közepén még havi 80 millió dollár bevételük volt, mára csak havi 56 millió. Az olajbevételek csökkenése mellett az is hozzájárult ehhez, hogy az ISIS elvesztette területeinek 22%-át, és 9 millió helyett csak 6 milliós lakosság felett rendelkeznek.

Orientalista.hu – Jack Fall

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑