Cadmus fordítás Cadmus
Lapszemle

2015. 08. 26.

Az Iszlám Állam céljait is szolgálja a befogadás

2015. 08. 26.

Ha Európa befogadja a síita menekülteket, az Iszlám Állam céljait szolgálja – mondta a Napi Gazdaságnak Kiszelly Zoltán politikai elemző. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő hozzátette: amíg az ISIS rendelkezik globális stratégiával, a Nyugat nem.

Az amerikaiak geopolitikai stratégiája nem sokat változik: most éppen fel akarják darabolni az arab világot, és amint a Balkánon vagy Irakban tették, sok kisebb, egymás ellen fordítható állammá akarják változtatni a térséget – állítja Kiszelly Zoltán politikai elemző. Az Egyesült Államok érdeke, hogy még sokáig megkerülhetetlen globális játékos maradjon – emelte ki a szakértő, hozzátéve, Európa eközben rövid távú üzleti érdekeket néz, és nem gondolkodik hosszú távon. – Azért sem jó Európának egész népcsoportokat menekültként befogadni, mert ez csak a vallási ellentéteket erősíti, kvázi a vallási-etnikai tisztogatást segíti. Szakértők szerint ugyanis a menekültkérdés összefügg a muszlim világon belüli vallási feszültségekkel, röviden arról van szó, hogy a síita félholdat – Szíria, Irak, Irán, Kuvait, Bahrein – ki akarják pucolni, el akarják söpörni a szunnita szélsőségesek – állítja Kiszelly Zoltán. A szakértő kiemelte: azért oszt meg az Iszlám Állam az interneten olyan brutális videókat, amelyekben lefejezik a helyi keresztényeket vagy tarkón lövik az elfogott síitákat, hogy állandó rettegésben tartsák és menekülésre késztessék a nem szunnita lakosokat. Ha Európa befogadja ezeket az embereket, ezzel csak a terrorszervezetek, elsősorban a szunnita gyökerű Iszlám Állam céljait támogatja – szögezte le a szakértő. Ha ugyanis a síiták útnak indulnak új hazát keresni, ez példát nyújthat más terrorszervezetek számára is, amelyek mondjuk törzsi alapon akarják elüldözni az ellenfeleiket, hiszen végső soron Európa úgyis befogadja a menekülteket – fűzte hozzá Kiszelly.

Az Iszlám Állam stratégiai célja Marokkótól Indonéziáig szunnita kalifátusok létrehozása, amelyben senkinek sincs helye, aki nem szunnita – mondta el Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Ha a Nyugat szét akarná verni az Iszlám Államot, akkor nem szír demokratákat, kurd harcosokat és irakiakat küldene ellenük, hanem szárazföldi szövetséges hadsereget. A térségben csak Irán vagy Törökország tudna hatékonyan katonailag fellépni, de ezek az államok egyelőre kivárnak – tette hozzá a szakember.

Nógrádi György szerint ma az Iszlám Állam egyik legfőbb bevételi forrása, hogy váltságdíj fejében embereket rabol, illetve raboltat el. Mindez a gyakorlatban úgy működik, hogy az ISIS-hez kötődő bűnbandák elrabolnak síitákat, keresztényeket, velük egyet nem értő szunnitákat is, ezeket átadják az Iszlám Államnak, amely továbbértékesíti őket – húzta alá a szakértő, hozzátéve, az Iszlám Állam ezzel hatalmas üzletet csinál. Amíg 2013-ban 3500, tavaly 9500 emberrablás volt. Az ISIS részint ebből finanszírozza a terrorcselekményeket, amelyek száma egy év alatt 35 százalékkal nőtt. 2014-ben 13,5 ezer terrorcselekmény történt, 33 ezer halottal; ebből húsz olyan merénylet volt, ahol az áldozatok száma meghaladta a százat . Mivel ezeknek a terrorcselekményeknek a nagy része Pakisztánban, Irakban és Szíriában történt, a világ nem figyelt fel rá – húzta alá Nógrádi György. Az Iszlám Állam ma stratégiában gondolkodik, ennek eleme, hogy a világ legkülönbözőbb szélsőséges szervezeteit maga alá gyűjti. Ma legalább ötven terrorszervezet van Ázsiában és Afrikában, amelyek hűségesküt tettek az Iszlám Államnak. Ennek a stratégiának csupán egyik, nem is a legfőbb eleme a síiták elkergetése, menekültté válása.

Napigazdasag.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑