Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2020. 05. 03.

Az Iszlám Állam erői jelentős támadásba kezdtek Irak keleti részén

2020. 05. 03.

Három iraki rendőr halt meg és ketten megsebesültek abban a támadásban, melyet szombat este hajtott végre az Iszlám Állam terror szervezet Irak keleti részén.

Az iraki biztonsági erők információi szerint a terrorista csoport tagjai megtámadták a Diyala kormányzóságban lévő Al-Fattah körzet rendőrőrsét és három rendőrt meggyilkoltak. A támadás során két másik iraki rendőr megsebesült.

Egy korábbi, csütörtökön történt támadás során az Iszlám Állam tagjai az iraki népi önkéntes erők 35. Dandárjának egyik állását támadták meg Salaheddin kormányzóság területén. Abban a támadásban hat iraki katonával végeztek.

A korábban már felszabadított területeken, főleg Salaheddin, Kirkuk, Diyala, Niniveh és Anbar kormányzóságok egyes területein az utóbbi időszakban újra felélénkült az Iszlám Állam terror szervezet tevékenysége és több támadást is végrehajtottak az iraki hadsereg és a rendőrség tagjai ellen.

Az iraki kormány 2017 decemberében már bejelentette, hogy legyőzte az Iszlám Államot az országban és sikerült a terroristák által megszállt területeket felszabadítani. Azonban az iszlamista szélsőségesek, főként nyugati támogatással újra erőre kaptak Irakban.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Masdar News)

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑