Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Terrorizmus

2015. 08. 15.

Az Iszlám Állam mustárgázt vethetett be a kurdok ellen

2015. 08. 15.

Amerikai kormányzati tisztségviselők úgy vélik, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet valószínűleg mustárgázt vetett be a kurd erők ellen a héten Irakban, közölte csütörtökön a The Wall Street Journal című napilap.

Ez lehet az első jele annak, hogy az Iszlám Állam a betiltott harci gáz birtokába juthatott.

Vezető amerikai tisztviselőket idézve a The Wall Street Journal azt írta, hogy az amerikai hírszerző szervek már a kurdokkal történt eheti összecsapások előtt is úgy vélték, az Iszlám Állam valamennyi mustárgázzal már rendelkezik. – írta a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI).

Hivatalos beszámolók szerint szerdán körülbelül 60 olyan iraki kurd harcos szenvedett nyelőcsősérülést, akik Észak-Irak területén harcoltak az Iszlám Állam ellen és vegyi támadás érte őket.

Az amerikai hírszerző szervek már régen aggódtak amiatt, hogy a Szíriában nagy területeket ellenőrzése alatt tartó Iszlám Állam megtalált olyan vegyi fegyvereket, amelyeket a szíriai kormány rejtett el, amikor elkezdődtek az összetűzéseik a kormányellenes felkelőkkel.

Damaszkusz 2013-ban mustárgázkészleteit a hadserege, illetve nemzetközi ellenőrök megsemmisítették.

Ugyanakkor a The Wall Street Journal olyan amerikai tisztviselőt is idézett, aki szerint az Iszlám Állam akár Irakban is hozzájuthatott mustárgázhoz.

A szíriai ENSZ-nagykövet szerint a damaszkuszi kormány és a hadsereg sosem vetett be vegyi fegyvereket. Ahogy Bashar Al-Jafari mondta, fegyveres terroristacsoportok használtak vegyi anyagokat, köztük klórgázt civilek ellen.

Az elmúlt években több videofelvételt osztottak  kormányellenes szervezetek amiben büszkén mutatják meg, hogy rendelkeznek vegyi és biológiai fegyverekkel.

A török és izraeli támogatottságú Al-Kaida szíriai ágát képező Nuszra Front többször megfenyegette a szíriai lakosságot, hogy beveti a vegyi fegyvereit, ha az adott település lakossága nem áll át hozzájuk.

Nem ez az első esett, hogy az Iszlám Állam vegyi fegyvert, használt. Bár a klór nem tiltott szer, de a klórgáz nagy mennyiségű  belélegzése halálhoz is vezethet. Legutóbb az észak-szíriai Haszaka városnál használtak klórgázt a dzsihadisták.

Orientalista.hu – Sinoda

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑