Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2014. 12. 21.

Az Iszlám Állam terroristái hullanak mint a legyek (videofelvétel)

2014. 12. 21.

1500 ISIS tag vesztette életét amióta megkezdődött Deir Ezzour felszabadításáért indított hadjárat.

Az Issam Zaheraldeen dandártábornok vezette Köztársasági Gárda, folyamatos harcot vív Deir Ezzour város visszafoglalásáért illetve a település szélén található repülőtér megtartásáért.  A tábornok jó vezetőként az egységével együtt harcol,  amiben a fia is szolgál. A Köztársasági Gárdának már több mint 1500 terroristával sikerült végeznie, nem véletlen, hogy az ISIS soraiban káosz keletkezett és sok egység inkább dezertál.

Demofilm a Köztársasági Gárda   104. dandáráról

Deir Ezzor: Az ISIS pocsék 48 órája a katonai repülőtérnél

Az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) nevű terrorszervezetnek nagyon durván telt el az elmúlt 48 óra Deir Ezzor tartományban, mert kénytelenek voltak visszavonulni a Hadsereg elől az Al-Daghim gazdaságoknál Al-Marijjeh kerület körzetében a katonai repülőtér közelében. A továbbiakban halmozódott balszerencséjük, amikor az ISIS egy csoportja újra kísérletet tett egy támadásra a légi bázis keleti védővonala ellen, azonban a támadó oszlopon rajtaütöttek a védők.

A Nemzetvédelmi Milícia (NDF) osztaga ütött rajta az ISIS fegyveresein a Deir Ezzor Katonai Repülő Bázis felé vezető úton, hatalmas robbanást okozva, mert a terroristák egyik járműve robbanóanyaggal volt megrakva. Az “autó bombát” a légi bázis keleti védő vonalának felrobbantására szánták. A Milícia rajtaütésekor 19 ISIS patkány dobta fel a talpát, két terepjáró gépkocsi megsemmisült, ebből az egyik egy darab 23 mm-es légvédelmi gépágyúval volt felszerelve.

Al-Rashidijjeh kerületben, a Mezőgazdasági Kutatóintézetnél a Köztársasági Gárda 104. Légideszant Dandára megakadályozta az ISIS fegyvereseinek betörési kísérletét a Deir Ezzor Bank épületének közelében. A 104. Dandár egyik tisztje szerint 11 ISIS patkány döglött meg a beszivárgási kísérletük során. A döglött terroristák közük az alábbiakat azonosították: Ghaazi Abu Al-Fadel Al-Rakkából és Nasra’ali Kamaal Al-Wa’er Homszból.

Beazonosított ISIS fegyveresek, akik az elmúlt 48 órában likvidáltak

  1. Dawoud Al-Salameh (Al-Husszajnijeh negyed)
  2. ‘Idrees Awaghali (katonai repülőtér)
  3. Taariq Al-Ahmad Al-Khalif – “Abu Haatem” (katonai repülőtér)
  4. Abu Baha’a Al-Masri – Egyptian (katonai repülőtér)
  5. ‘Abdel-‘Aziz Al-Fateeha – Tunisian (katonai repülőtér)
  6. Nasser Dahaam Al-‘Ali (katonai repülőtér)
  7. ‘Usama Jasseem Suleiman (katonai repülőtér)
  8. Fareed Ahmad Al-Mustafa (katonai repülőtér)
  9. Khaled ‘Ammaar Al-Sabiyya’(katonai repülőtér)
  10. Hussein Al-Mohammad Al-Shahadeh (katonai repülőtér)
  11. Mou’az Khalel Al-Nasser (Al-Szijaaszija híd)
  12. ‘Ala’al-deen ‘Isma’aeel – Egyptian (Al-Szijaaszija híd)
  13. Fada’a ‘Abdel-Rahman – Libya (Al-Szijaaszija híd)
  14. Safyaan ‘Abbas (Al-Szijaaszija híd)

Forrás: Köztársasági Gárda 104. Légideszant Dandár tájékoztatási tisztje

Deir Ezzor: A Hadsereg megközelítette a városi fürdő komplexumot

Egy szíriai katonai forrás a Deir Ezzor Katonai Repülő Bázisról megerősítette az Al-Masdar hírújságnak, hogy a Hadsereg, Köztársasági Gárda 104. Dandára elérte a városi fürdőkomplexum területét. A forrás nem volt képes több részlettel szolgálni, azonban elismerte, hogy a 104. Dandár ellentámadása zajlik az Al-Dzsafra kerültben az ISIS ellen.

A fürdőkoplexumot az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet jelenlegi offenzívája elején foglalta el, amennyiben a Hadsereg visszaszerzi, akkor innen megakadályozhatóak a bázis elleni folyamatos ostromlási kísérletek.

Az dandártábornok facebook oldala itt.

orientalista.hu  Szíriai Arab Hadsereg 

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑