Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Iszlám világ

2015. 06. 10.

Az iszlám ébredés az egyetlen út, amivel megmenthető a régió a hegemón hatalmak terveitől

2015. 06. 10.

Ali Larijani majlis szóvivő arról beszélt hétfőn, hogy a muszlim országok ébredése, az egység összekovácsolása és a cionista ambícióik elleni ellenállás az egyetlen módja annak, hogy megmeneküljön a régió a hegemón hatalmak felforgató terveitől.

Larijani aközben tette a fenti megjegyzéseket, miközben számos vallástudóssal (Ulema) és felelős tisztviselővel tárgyalt a palesztin kérdésről Szíriából, Libanonból és Palesztinából, akik azért érkeztek Teheránba, hogy részt vegyenek Imam Khomeini, az Iszlám Köztársaság néhai megalapítója megemlékezésének 26. évfordulóján.

Utalva Imam Khomeini által követett célokra, Larijani kiemelte, hogy támogatják az elnyomott muszlimokat a világ minden táján és ez Irán első számú prioritása.

A majlis hozzátette, hogy az egyik fő célja az volt Imam Khomeininek, hogy egységet kovácsoljon az iszlám közösségek között és támogassa a megszállt és elnyomott palesztin nemzetet a cionista rezsim ellen.

Hozzátette, hogy ez a cél továbbra is az, hogy az iráni nemzetet Ali Khamenei ajatollah legfelsőbb vezető vezesse.

Kommentálva a folyamatban lévő konfliktusokat régió-szerte, Larijani hangsúlyozta, hogy a hegemón hatalmak azzal a céllal hozták létre és támogatják a takfiri terrorista csoportokat a muszlim világban, hogy gyengítsék a muszlim országokat.

Kiemelte az Ulema (vallástudósok) figyelmeztetést is, miszerint az ellenség terve, hogy fokozatosan háttérbe szorítsák a palesztin kérdést.

Orientalista.hu –Tia (IRNA)

Megosztom:





Back to Top ↑