Cadmus fordítás Cadmus
Menekültügy

2019. 02. 27.

Az orosz ENSZ-nagykövet szerint ki kell üríteni a rukbáni menekülttábort

2019. 02. 27.

Haladéktalanul hozzá kell látni a délkelet-szíriai Rukbán menekülttábor kiürítéséhez, nem pedig humanitárius konvojok szervezésével kell vesztegetni az időt – követelte kedden Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője a világszervezet Biztonsági Tanácsának keddi ülésén.

„Tartós megoldást javaslunk a rukbáni problémára. Ez pedig az önkéntesen jelentkezők evakuálása a táborból olyan térségekbe, amelyeket saját maguk választanak ki. Haladéktalanul hozzá kell látni ennek megvalósításához, és nem szabad időt fecsérelni újabb konvojok szervezésére, ami a nemzetközi humanitárius jog figyelmen kívül hagyását jelzi Szíriának e szegletében” – hangoztatta az orosz diplomata.

Nyebenzja szerint a világszervezet munkatársai által helyben elvégzett felmérés azt mutatja, hogy a tábor lakóinak 95 százaléka el akar menni Rukbánból.

„Ráadásul 80 százalékuk a szíriai kormányerők uralta térségekbe akar visszatérni”

– tette hozzá.

Nyebenzja emellett azt állította, hogy 2015 szeptembere óta több mint 370 ezer szíriai menekült tért vissza hazájába, s a világ tucatnyi országában élők közül nagyjából kétmillióan jelezték, hogy szintén így akarnak tenni.

Az orosz ENSZ-nagykövet szerint az Európai Unió március 12-14 között Brüsszelben tervezett harmadik Szíria-konferenciája nem lehet teljes a közel-keleti ország vezetésének képviselete nélkül.

Bashar Al-Jaafari szíriai ENSZ-nagykövet felszólalásában szintén azt kifogásolta, hogy a damaszkuszi kormány nem kapott meghívást sem a mostani, sem a korábbi tanácskozásokra.

Jonathan Cohen, az amerikai ügyvivő ENSZ-nagykövet korábban azt követelte Moszkvától és a vele szövetséges damaszkuszi vezetéstől, hogy segítség elő egy újabb humanitárius konvoj biztonságos eljutatását a rukbáni táborba március végéig.

A rukbáni menekülttáborban jelenleg mintegy 40 ezren tartózkodnak. A tábor az Egyesült Államok erői által ellenőrzött „feszültségmentesítési övezetben”, az Al-Tanf amerikai támaszpont közelében fekszik. Korábbi jelentések szerint a Rukbánban lévő menekültek többsége nő és gyerek.

Az ellátás hiánya és a nagy hideg miatt az elmúlt hetekben több gyerek meghalt, köztük csecsemők. Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) dolgozói arra panaszkodtak, hogy a táborban egyáltalán nincs orvos, az egészségügyi ellátást végző nővérek közül pedig többen nem rendelkeznek az ehhez szükséges felkészültséggel.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑