Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2016. 09. 10.

Berlin hazaküldené az afgán menekülteket

2016. 09. 10.

Berlin még az idén megállapodást akar kötni Kabullal azoknak az afgán menekülteknek a visszatelepítéséről, akiknek a menedékkérelmét elutasították, vagy akik önként térnének vissza hazájukba – közölte szombaton a német belügyminisztérium. A Bild című német lap értesülése szerint Németország mintegy 40 ezer afgánt akar ilyen módon visszaküldeni.

A belügyi tárca közleményében rámutatott: a német-afgán tárgyalásokon jó eredményeket értek el, akkor is, ha még nincs áttörés a közös nyilatkozat tartalmára vonatkozóan. Szeptember 1-jén tartották Berlinben a tárgyalások második fordulóját.
Csak 2016. január és július között nagyjából 79 ezer afgán állampolgár nyújtott be menedékkérelmet Németországban a Statista hírportál adatai szerint.

A Der Spiegel című német hetilap szombati száma szerint a tárgyaló feleknek sikerült megállapodniuk egy egyetértési nyilatkozat (Memorandum of Understanding) utolsó részleteiben is. Eszerint Afganisztán a korábbiakhoz képest jóval egyszerűbb eljárással fogadná vissza azokat az állampolgárait, akiknek menedékkérelmét a német hatóságok elutasították, vagy akik önként térnének vissza hazájukba. Az afgán tárgyalási küldöttség emellett beleegyezett abba is – írja a lap – , hogy különjáratokkal, egyszerre legfeljebb 50 fős kontingensekben szállítsák vissza az embereket a közép-ázsiai országba.

Berlin ugyanakkor arról biztosított mindenkit a dokumentumban, hogy figyelembe veszi a kitoloncolásoknál a visszatérőkre, különösen pedig a nőkre és fiatalkorúakra leselkedő veszélyeket. A Der Spiegel úgy tudja, hogy a tárgyalások elején az afgán tárgyaló fél közel kétmilliárd eurót (620 milliárd forintot) követelt a visszatérők befogadásához. Németország ezt elutasította és rámutatott, hogy a közép-ázsiai ország évente 430 millió euró (133 milliárd forint) segélyt kap – derül ki a lapból.

Hamid Karzai volt afgán elnök a Bildnek adott interjúban az önkéntes alapon történő visszatelepítést “jó megoldásnak” nevezte, ami szerinte jó képesítéssel rendelkező embereket hozna vissza Afganisztánba, akikre égető szüksége van az országnak. “Minden egyes tehetséges afgán létfontosságú az ország jövője szempontjából” – jelentette ki Karzai.
A Bild kommentárja szerint a megállapodás sok német kedvére lehet. Egy friss közvélemény-kutatás adatai szerint ugyanis a németek 82 százaléka követel irányváltást Angela Merkel kancellár menekültügyi politikájában. A Spiegel megrendelésére a TNS közvélemény-kutató intézet által végzett felmérésből kiderül: a németek 28 százaléka vélekedik úgy, hogy Merkelnek alapvetően változtatnia kellene a menekültügyi politikáján. 54 százalékuk viszont csak részleges módosítást követel, míg a megkérdezettek mindössze 15 százaléka vélte úgy, hogy a kancellárnak tartania kellene magát az eddigi irányvonalához.

Szaid Huszein Alemi Balkhi afgán menekültügyi- és visszatelepítési miniszter még áprilisban úgy nyilatkozott, hogy küszöbön áll a megállapodás Németországgal az illegális bevándorlók visszatelepítéséről. A tárcavezető akkori információi szerint tavaly 250 ezer afgán keresett menedéket külföldön. Közülük mintegy 180 ezren Európát, azon belül is elsősorban Németországot választották.

Orientalista.hu -MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑